Magyarország - Montenegró: döntetlen

Budapest |

<p>A szeptemberi Dánia és Svédország elleni világbajnoki selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen 3-3-as döntetlent játszott Montenegróval a Puskás Ferenc Stadionban. Erwin Koeman szövetségi kapitány csapata legközelebb szeptember 6-án Dánia, majd 10-én Svédország ellen lép pályára vb-selejtező mérkőzéseken.</p>

Eredmény: Magyarország-Montenegró 3-3 (1-1), Puskás Ferenc Stadion, 3000 néző, gólszerzők: Priskin (29.), Hajnal (55., 87., a másodikat 11-esből), illetve Jovetic (45., 68., előbbit 11-esből), Vukcevic (52.).

Lendületesen kezdett a magyar együttes, amely már a második percben megszerezhette volna a vezetést. Az iram azonban gyorsan csökkent és a színvonal sem volt magas, érthetetlen átadási és helyezkedési hibák jellemezték a vendéglátók játékát. Veszélyes helyzetet csak a vendégek óriási hibája után sikerült kialakítani, igaz a montenegróiak is csak akkor kerültek helyzetbe, ha a magyar védőktől kaptak labdát. A 29. percben előnyhöz jutott a házigazda, amely után pár percig jól is játszott, de a játékrész végén a látogatók tizenegyesből egyenlítettek.

A második 45 percet a vendégek kezdték aktívabban és hamar a vezetést is megszerezték. A bekapott gól felébresztette a magyar együttest, amely Hajnal remek alakításával hamar egyenlített. A folytatás kiegyenlített, az első félideinél kicsit magasabb színvonalú küzdelmet hozott. Jovetic találatával ismét a vendégek vezettek, akik a hátralévő időben magabiztosan őrizték előnyüket, egészen a 87. percig, amikor a Halmosi ellen megítélt tizenegyesből Hajnal egyenlített. A találkozó során a magyar szurkolók közül egy 50-60 tagú csoport a találkozó jelentős részében Romániát szidalmazó rigmusokat skandált, a műsorközlő egyszer sem szólította fel ezt a társaságot tevékenysége befejezésére. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?