Magyar sportolókról nyílt kiállítás Pozsonyban (fotók)

Pozsony |

<p>Magyar sportolók - sportoló magyarok Európa közepén címmel nyílt kiállítás Pozsonyban kedden.</p>

A Rozsnyóról érkezett vándortárlat a szlovákiai magyar kulturális szervezet, a Csemadok Országos Tanácsának köszönhetően jutott el a fővárosba.
Az időszaki tárlat a legsikeresebb magyar olimpiai bajnokokat, illetve csapatsportágakat mutatja be. A kiállítás február 16-ig tekinthető meg a Csemadok pozsonyi székházában, ezt követően Budapestre utazik, majd Bulgáriában vendégszerepel. 
"A szervezet szándéka, hogy amint lehet, a tárlatot visszahozza a Szlovákiába, kibővítve azokkal az itteni magyar sportolókkal, akik szintén sikereket értek el az olimpiákon" - mondta el az MTI-nek Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára.
A kiállítás társszervezője a pozsonyi magyar nagykövetség is. A tárlatot megnyitó Balogh Csaba, Magyarország szlovákiai nagykövete hangsúlyozta: annak ellenére, hogy Magyarország kis ország, a legsikeresebbek közt említik a modern kori olimpiák történetében.
A nagykövet az MTI-nek elmondta, reményei szerint közös összefogással és megfelelő felkészüléssel 20 éven belül Budapest kész lesz egy olimpia megrendezésére.
A kiállítás anyagát Szabó Lajos, a szövegi részét Szikora Katalin állította össze.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?