Magyar Nagydíj - Hamilton nyert és rekordot döntött

Mogyoród |

<p>A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte vasárnap a 31. Forma-1-es Magyar Nagydíjat, a Mercedes brit pilótája ötödször győzött a Hungaroringen, ahol előtte ez még senkinek sem sikerült, és átvette a vezetést a vb-pontversenyben.</p>

A 31 éves versenyzőnek ez volt pályafutása 48. és idei ötödik futamgyőzelme.

Hamilton mögött az összetettben eddig az élen álló csapattársa, a pole pozícióból rajtoló német Nico Rosberg végzett a második helyen, hátránya 6 pont a címvédő mögött. A dobogó alsó fokára a Mogyoródon két évvel ezelőtt győztes Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája állhatott fel.

A rajtnál Hamilton kiválóan helyezkedve, óriási lendülettel száguldott el Rosberg mellett, aki két kanyar erejéig még a második pozíciót is elveszítette Ricciardóval szemben, de hamar visszaelőzött. Az első kör végén Hamilton, Rosberg, Ricciardo, Max Verstappen (Red Bull), Sebastian Vettel (Ferrari) volt az élen haladók sorrendje.

Hamilton magabiztosan őrizte a vezető pozíciót, s körről körre igyekezett növelni a távolságot az üldözőkhöz képest, ami sikerült is neki, a 14. körben már Rosberggel szemben is 2.5 másodperc volt az előnye. Az első kerékcserékre a versenynek ebben a szakaszában került sor: először Vettel, majd Ricciardo, a 16. körben Hamilton és Verstappen, végül a 17. körben Rosberg járt a boxban. Az első három helyen nem változott az állás, Verstappen viszont beragadt Kimi Räikkönen (Ferrari) mögé, így Vettel feljött negyediknek.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"240439","attributes":{"alt":"","author":"MTI Fotó: Kovács Tamás","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 399px;","title":"Hamilton","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hamilton hamarosan arról panaszkodott a csapatának rádión, hogy nincs meg a kellő sebessége, s ez rögtön észrevehető is volt, Rosberg ugyanis egy másodpercen belülre került csapattársához képest. A helyzet azonban nem változott, sőt Hamilton egy kicsit vissza is szerzett az előnyből, a 32. körben két másodperccel száguldott Rosberg előtt. Mögöttük Ricciardo, Vettel, Verstappen volt a sorrend, a 14. helyről rajtolt finn Kimi Räikkönen (Ferrari) pedig a jól megtervezett taktikájának köszönhetően már hatodik volt.

A 33. körben Ricciardo állt ki kerékcserére, majd csapattársa, Verstappen következett öt körrel később. Hamilton a 41. körben járt a futam során másodszor a boxban, egy körrel később Rosberg érkezett, de az ő kerékcseréje lassabb volt, mint márkatársáé.

Hamilton így kényelmes előnnyel vette vissza az első helyet, Rosberg három másodperccel lemaradva követte, a harmadik helyen pedig Ricciardo száguldott. Az ekkor még csak egy kerékcserénél járó Räikkönen negyedik, csapattársa, Vettel ötödik Verstappen pedig hatodik volt. Räikkönen az 51. körben tudta le a második boxkiállását, s hatodikként hajtott vissza a pályára.

Hamilton és Rosberg között hol nőtt, hol csökkent a különbség, miközben a Mercedes párosa "áthámozta" magát a lekörözendő riválisokon. Tíz körrel a leintés előtt 2.1 másodperc volt köztük.

A hajrában Rosberg közelíteni tudott Hamiltonhoz, egyszer-egyszer egy másodpercen belülre is került, előzni azonban nem tudott, s végül meg kellett elégednie a második hellyel. Érdekesség, hogy a 22 pilóta közül csak a brit Jenson Buttonnak (McLaren) kellett - műszaki hiba miatt - feladnia a versenyt, így 21-en értek célba.

A 31. Magyar Nagydíj hétvégéjén 176 ezer néző járt kint a mogyoródi pályán a Hungaroring Sport Zrt. közlése szerint, a versenyt 75 ezren követték a helyszínen.

A vb a jövő hétvégén a Német Nagydíjjal folytatódik Hockenheimben.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"240438","attributes":{"alt":"","author":"MTI Fotó: Kovács Tamás","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 439px;","title":"Az első helyezett, világbajnoki címvédő Lewis Hamilton (j) és csapattársa, Nico Rosberg","typeof":"foaf:Image"}}]]

Lewis Hamilton:
"Nagyon jó érzés, hogy már eggyel több győzelmem van itt, mint Michael Schumachernek, akit gyerekként csodáltam. Nem ez volt a legkönnyebb a Magyarországon aratott sikereim közül, de nagyon jó csatát vívtunk Nicóval és Daniellel. A körülöttem lévő emberek támogatása és segítsége nélkül mindez nem sikerülhetett volna".

Nico Rosberg:
"A rajtnál veszítettem el az esélyt a győzelemre. Danielt még sikerült visszaelőznöm a második kanyarban, de akkor már nyilvánvaló volt, hogy nagy szerencsére lenne szükségem ahhoz, hogy nyerjek".

Daniel Ricciardo:
"Elégedett vagyok a harmadik hellyel. A futam első felében versenyképesek voltunk, de aztán elhúztak a Mercedesek, úgyhogy a végén már küzdeni kellett, hogy megtartsam a dobogós pozíciót".

Végeredmény, a világbajnoki pontversenyek állása

Végeredmény, 31. Magyar Nagydíj (70 kör, 306,63 km):
    -------------------------------------------------------------
 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:40:30.115 óra
 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1.977 másodperc hátrány
 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 27.539 mp h.
 4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 28.213 mp h.
 5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 48.659 mp h.
 6. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 49.044 mp h.
 7. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1 kör h.
 8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1 kör h.
 9. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1 kör h.
10. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1 kör h.
11. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1 kör h.
12. Jolyon Palmer (brit, Renault) 1 kör h.
13. Esteban Gutierrez (mexikói, Haas) 1 kör h.
14. Romain Grosjean (francia, Haas) 1 kör h.
15. Kevin Magnussen (dán, Renault) 1 kör h.
16. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1 kör h.
17. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 1 kör h.
18. Felipe Massa (brazil, Williams) 2 kör h.
19. Pascal Wehrlein (német, Manor)  2 kör h.
20. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 2 kör h.
21. Rio Haryanto (indonéz, Manor) 2 kör h.
    kiesett:
Jenson Button (brit, McLaren) - 63. kör, műszaki hiba miatt
    leggyorsabb kör: 1:23.086 perc, Räikkönen, 52. kör
    pole pozíció: Nico Rosberg (német, Mercedes)

A vb-pontversenyek állása 11 futam után (még 10 van hátra):
    ------------------------------------------------------------------
    pilóták:
 1. Hamilton 192 pont
 2. Rosberg 186
 3. Ricciardo 115
 4. Räikkönen 114
 5. Vettel 110
 6. Verstappen 100
 7. Bottas 56
 8. Perez 47
 9. Massa 38
10. Sainz 30
11. Grosjean 28
12. Hülkenberg 27
13. Alonso 24
14. Kvjat 23
15. Button 13
16. Magnussen 6
17. Wehrlein 1
18. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1 
19. Gutierrez 0 
20. Palmer 0 
21. Ericsson 0 
22. Nasr 0 23. 
Haryanto 0
    
    csapatok:
 1. Mercedes 378 pont
 2. Ferrari 224
 3. Red Bull 223
 4. Williams 94
 5. Force India 74
 6. Toro Rosso 45
 7. McLaren 38
 8. Haas 28
 9. Renault 6
10. Manor 1
11. Sauber 0

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?