Lukaku és Tuchel tisztázó beszélgetése után a csatár marad a Chelsea-nél

Romelu Lukaku

Sajtóinformációk szerint Romelu Lukaku, a Chelsea csatára Thomas Tuchel vezetőedzővel folytatott megbeszélése során elismerte, hogy nagy port kavart olaszországi interjúja hiba volt.

A Sky Sports kedden azt közölte, hogy a belga válogatott futballista nem távozik a londoniaktól sem a téli, sem a nyári átigazolási időszakban. A klub hivatalosan még semmit nem jelentett be a hétfői találkozóról és annak következményeiről.

Az olasz Sky Sports néhány hete rögzített egy interjút Lukakuval, amelyet múlt csütörtökön adtak le először. Ebben a támadó arról beszél, hogy elégedetlen a Chelsea-nél betöltött szerepével és a közeli jövőben szívesen visszatérne az Internazionaléhoz. A 28 éves futballista arra panaszkodott, hogy kevés játéklehetőséget kap és közvetve bírálta Tuchelt.

A tv-csatorna szerint a hétfői beszélgetés során Lukaku elismerte, hogy nem kellett volna ilyen nyilatkozatot tennie. Ez egyébként ahhoz vezetett, hogy a vezetőedző kitette őt a keretből a múlt vasárnapi, Liverpool elleni rangadó (2–2) előtt.

A labdarúgó tavaly nyáron szerződött az Intertől a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea-hez, amelyben a 2010-es évek elején már szerepelt. Becsült 115 millió eurós vételárával a londoni klub történetének legdrágább igazolása lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?