Luis de la Fuente: ha valaki tudja, mi a spanyol futball jövője, az én vagyok

Luis de la Fuente

A spanyol labdarúgó-válogatott élére kinevezett Luis de la Fuente szerint ő a legmegfelelőbb a csapat irányítására, mivel minden korosztály mellett bizonyított már korábban edzőként.

„A legnagyobb alázattal és őszinteséggel mondom, hogy ha valaki tudja, mi a spanyol labdarúgás jövője, az én vagyok” – mondta hétfői bemutatkozó sajtótájékoztatóján De la Fuente, aki azt is hozzátette, hogy profi játékosként 15 évet futballozott, de – saját bevallása szerint – edzőként is rengeteg tapasztalattal rendelkezik nemzetközi porondon.

A 2024-es Európa-bajnoki selejtezősorozatában debütáló tréner azt is elmondta, hogy nagyon jó kapcsolatot ápol elődjével, Luis Enriquével, aki gratulált neki a kinevezéshez. Majd azt is elárulta, hogy bár elsősorban a fiatal játékosokkal számol a válogatottban, mégis elismeri az idősebbek fontosságát is. Példaként említette Sergio Busquetset és Sergio Ramost, akiket szívesen látna a keretében.

Spanyolország a nyolcaddöntőben búcsúzott a katari labdarúgó-világbajnokságon, ezt követően múlt pénteken a 61 éves szakember vette át a csapatot Luis Enriquétől.

Luis de la Fuente korábban az Athletic Bilbao vezetőedzője volt, majd 2013-tól az utánpótlás-válogatottaknál dolgozott, tavaly óta az U23-as együttest irányította.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?