<div>Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya keserűen nyilatkozott a franciaktól elszenvedett 2-0-ás vereség után, mert érzése szerint az ő együttese játszott jobban a labdarúgó Európa-bajnokság marseille-i elődöntőjében.</div><div> </div>
Löw szerint az ő csapata volt a jobb
Marseille |
"Miénk volt a jobb csapat. Rengeteg munkát tettünk a meccsbe, mentünk előre és az egyéni párharcokban is jól teljesítettünk" - jelentette ki határozottan a világbajnok együttes szakvezetője. "Balszerencse, hogy az első félidő legvégén büntetőt ítéltek ellenünk. Megvoltak a lehetőségeink, de nem tudtunk betalálni. Egyszerűen nem volt ma szerencsénk. A 2010-es világbajnokságon és a 2012-es Eb-n úgy kaptunk ki az elődöntőkben, hogy az ellenfél jobb volt nálunk, ma viszont jobbak voltunk a franciáknál, de ők szerezték a gólokat." A kapitány szintén megjegyezte, hogy Mario Gomez és Sami Khedira sérülés, illetve Mats Hummels pedig eltiltás miatt nem játszhatott, márpedig ők nagyon hiányoztak a pályáról, ráadásul a második félidő elején Jerome Boateng is megsérült, tovább nehezítve a helyzetüket. "Nehéz őket pótolni, de nem tehetek szemrehányást azoknak, akik pályára léptek. Mindent megtettek, amit kértem tőlük, bátran küzdöttek végig" - mondta Löw, aki az első francia gólt a balszerencse számlájára írta, a másodiknál viszont elismerte, hogy hibáztak hátul. "Veszélyes területen veszítettünk labdát, ami a meccs többi részében nem fordult elő." Löw a vereség ellenére pozitívan értékelte szereplésüket a tornán. Úgy vélte, nagy erő van együttesében és ezt a meccseken is sikerült megmutatni. Mint mondta, rövid elemzést igényel majd a torna, mert kevés hibát látott a válogatott játékában. Manuel Neuer, a németek kapusa szerint az egyetlen dolog, amiért bírálat érheti az együttest az, hogy a kapu előtt nem voltak elég határozottak, s nem használták ki a helyzeteiket. "Koncentráltan és céltudatosan játszottunk, csak nem volt elég szerencsénk. Kemény riválissal kerültünk szembe, a franciák jól zárták a területeket, így egy az egy elleni játékhelyzet nem is nagyon alakult ki a pályán" - mondta a csalódott kapus. A német válogatott a 2006-es világbajnokság óta sorozatban hatodik nagy tornáján jutott a legjobb négy közé, viszont a hatból négy elődöntőben alulmaradt és csak a két évvel ezelőtti világbajnokságot nyerte meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.