Lovas Világkupa: hetvenezer euró a díjugrató versenyek összdíjazása

<p>Százötven kamionnal szállítják a helyszínre a kellékeket a december 3. és 5. között sorra kerülő Lovas Világkupára, melyen a kilenc, összesen 70 ezer euró összdíjazású díjugrató számban 20, fogathajtásban pedig 4 nemzet versenyzői indulnak.</p>

A küzdőtér talaja 650 tonnát nyom, a 300 ló befogadására alkalmas téli istállót pedig az - elmúlt évekhez hasonlóan - az aréna mélygarázsában alakítják ki.

A domonyvölgyi Lázár Lovasparkban tartott szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy számos showműsort is láthat majd a közönség, így a laikusok számára is kellemes kikapcsolódást nyújthat majd a díjugrató és fogathajtó Világkupát magába foglaló rendezvény.
"Jövőre Budapesten fogathajtó Európa-bajnokságot szeretnénk rendezni, akkor lesz ugyanis éppen 40 éve annak, hogy Magyarországon zajlott az első kontinensviadal. 1981 után már nem rendeztek Eb-t, ám mi most szeretnénk újra feltámasztani ezt a versenyt" - jelentette be Lázár Vilmos, a Magyar Lovasszövetség elnöke, aki hozzátette, az Eb remek alkalom lenne a 2018-as Lovas Világjátékokra vonatkozó kandidálás népszerűsítésére. A mind a nyolc szakág világbajnokságát magában foglaló, négyévente sorra kerülő eseményre 2013-ig lehet jelentkezni.

A fogathajtó Világkupa kapcsán a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán  arról beszélt, hogy a sorozat előző két fordulójában, Stuttgartban és Hannoverben egyformán a magyar fogatot hajtó ausztrál Boyd Exell nyert, aki Budapesten is indul, így egyértelműen ő a budapesti verseny favoritja.

"De a papírforma azért van, hogy felborítsuk" - tette hozzá.

Lázár Zoltán mellett a magyar színeket a csapatban világbajnok Dobrovitz József képviseli majd, aki Hannoverben második lett.

A szervezők tájékoztatása szerint a világszámok élére az ukrán kozákok lovasbemutatója kívánkozik. A lendületet és bátorságot ötvöző produkció a kozák hagyományokat eleveníti fel kilenc lovas közreműködésével. A Horse Man Team ugyancsak látványosnak ígérkező műsorral jelentkezik, a francia magasugró csapat a világ 36 országában eddig 200 bemutatót tartott, s hét Guiness-rekordot jegyez. Kassai Lajos lovasíjász világbajnok pedig szintén többszörös Guinness-rekorder, idén egy pajzslövő csúcsot igyekszik felállítani.

A műsort színesíti még Lezsák Levente - A Fehérló fia bemutatója, továbbá a Western szakág magyar cowboyainak fellépése. A programban közkívánatra ismét szerepel az a viadal, amelyen sportolók és művészek nyeregben és fogaton vetélkednek egymással.

A rendezvény első, pénteki napján kerül sor a II. Nemzeti Gyerek Lovas Napra, melyen a kiskorúak ingyen tekinthetik meg a műsorokat. A várakozások szerint 14 ezer gyerek lesz a lelátókon. A szervezők kolontári családokat látnak majd vendégül, továbbá a már korábban meghirdetett pólópályázatból befolyó teljes bevételt a vörös iszap károsultjainak ajánlják fel.

A rendezvényen minden évben egy-egy tradicionális magyar lófajta kerül a középpontba, ezúttal ez a mezőhegyesi félvér lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?