Lopetegui rögtön trófeát nyerhet a Real Madriddal

Lopetegui
Tallinn |

Julen Lopetegui, a Real Madrid új vezetőedzője már első tétmeccsén trófeát nyerhet, mivel csapata a labdarúgó európai Szuperkupában a városi rivális Atlético Madriddal találkozik szerdán este Észtországban.

 

A tallinni mérkőzésen 43. alkalommal csap össze a két európai kupasorozat címvédője. A Szuperkupában is címvédő Real Madrid a Bajnokok Ligája legutóbbi három kiírását nyerte meg, míg az Atlético Madrid az Európa-liga előző kiírásának legjobbjaként játszhat a trófeáért.

A találkozó új korszak nyitányát jelenti a Real Madridnál, mivel távozott az utóbbi esztendőben elért sikerek két meghatározó alakja, az ötszörös aranylabdás portugál Cristiano Ronaldo - aki a Juventushoz szerződött -, valamint a vezetőedző Zinédine Zidane. Utóbbit a volt spanyol szövetségi kapitány, Lopetegui váltotta, a gólerős csatár pótlását pedig egyelőre házon belül kell megoldani. Minden bizonnyal Gareth Bale-re hárul majd a legnagyobb teher, valamint Marco Asensióra, ugyanis Thibaut Courtois kapuson kívül a Real nem igazolt a nyáron kiemelkedő játékost.

Nem úgy az Atlético, amelytől eddig már 11 játékos távozott a közelmúltban, például a csapatkapitány Gabi, a rutinos Fernando Torres és az idei világbajnokságon döntős horvát Sime Vrsaljko. Másfelől azonban kilencen érkeztek - közülük Thomas Lemar, Gelson Martins, Rodri vagy Nikola Kalinic már rövidtávon is a csapat erőssége lehet -, Diego Simeone együttese a következő szezonban is meghatározó szerepet tölthet be a hazai és a nemzetközi porondon.

"Ez lesz az első tétmérkőzésem, amely ráadásul rögtön trófeáról dönt" - nyilatkozta Lopetegui az európai szövetség (UEFA) honlapjának. Hozzátette: nagyon erős riválissal találkoznak, amelyet természetesen jól ismernek. A felkészülési időszakban lejátszott mérkőzésekről annyit mondott, hogy volt néhány olyan dolog, amit tetszett neki, viszont látott olyat is, ami nem. Utóbbiakat igyekeznek kijavítani.

 

A nyári edzőmeccseket illetően Simeone elsősorban a szokottnál erőtlenebb és eredménytelenebb támadójáték miatt aggódhat. Az argentin szakember ezzel szemben azt mondta: esetükben ez a felkészülés részét képezte. Egyrészt igyekezett beépíteni az újoncokat, másrészt minden játékosának bizonyítási lehetőséget adott. Ami azonban eddig belefért, az - ahogy fogalmazott - szerdától már nem fog, és a maximális teljesítményt kell megcélozniuk a 15 ezer néző befogadására képes A. Le Coq Arénában.

Az UEFA tájékoztatása szerint 15. alkalommal diadalmaskodik majd spanyol klub a Szuperkupában, a Real Madridnak négyszer (2002, 2014, 2016, 2017), az Atlético Madridnak kétszer (2010, 2012) sikerült győznie. Utóbbi mérlege százszázalékos, a Real az első két fellépését (1998, 2000) elveszítette. A spanyol klubok fölénye az utóbbi évtizedben lett nyomasztó, 2009 óta csak egyszer nem ők győztek - 2013-ban a Bayern München bizonyult a legjobbnak -, az ideit is beleszámítva pedig az utóbbi öt alkalomból négyszer spanyol házi csata volt. Most először fordul elő viszont a Szuperkupa 1972 óta íródó történetében, hogy egy város képviselői találkoznak.

A Real Madrid sikerével beérheti az öt Szuperkupa-elsőséggel rekorder Barcelonát és AC Milant, illetve az első olyan klub lehet, amely sorozatban háromszor hódítja el a trófeát.

A két madridi együttes nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi porondról is jól ismerheti egymást, hiszen korábban már kilencszer mérkőztek meg: két döntetlen mellett a Real ötször, az Atlético kétszer győzött.

A Szuperkupa 42 kiírásából a Bajnokok Ligája - illetve korábban a Bajnokcsapatok Európa Kupája - papírforma szerint erősebb győztesei "csak" 23-t nyertek meg, tehát hiába ők a rangosabb sorozat címvédői, az Európa-liga - valamint régebben a Kupagyőztesek Európa Kupája és az UEFA Kupa - aktuális legjobbja rendre méltó ellenfélnek bizonyul.

A szerdán 21 órakor kezdődő mérkőzés játékvezetője a lengyel Szymon Marciniak lesz, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?