London 2012 – Kasza és Marosi hatodik vívásban

London |

<p>Kasza Róbert és Marosi Ádám egyformán 880 pontot szerzett vívásban szombaton a londoni olimpia öttusaversenyén, így az első szám után a hatodik helyen állnak.</p>

A pénteken még a magyar férfi kézilabda-válogatott elődöntőjének is otthont adó Copper Boxban a 26 éves Kasza 13 összecsapás után a második helyen állt. A magyar szurkolók egy "Go Robert Kasza go" feliratú magyar zászlóval felszerelkezve buzdították a KSI idén Eb-ezüstérmes versenyzőjét, aki a verseny középső szakaszában visszaesett, de azért megőrizte helyét a jobbak között. Végül 20 győzelemmel és 15 vereséggel zárt.

A 2009-ben világbajnok Marosi gyengén kezdett, első hat asszójából ötöt elvesztett. Aztán fokozatosan belelendült a 28 éves öttusázó, s 25 találkozó után már hatodik volt, holtversenyben többek között Kaszával. Ő ugyanolyan mérleggel végzett, így csak 20 ponttal maradt 900 pont alatt.

"Versenyben vagyunk, bár páran megszöktek azzal, hogy 1000 pontot vívtak" - értékelt az MTI-nek Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. - "Marosi gyengén kezdett, de aztán talpra állt, Robi pedig egy-két tust elidegeskedett."

Az első tusa után a cseh David Svoboda vezeti 1024 ponttal a 36 fős mezőnyt, de szintén kiemelkedően vívott az idei világbajnok orosz Alekszandr Leszun (1000 p) és a kínai Cao Csung-zsung (Cao Zhongrong). A címvédő orosz Andrej Mojszejev 928 pontot gyűjtött, s ezzel ötödik.

Az öttusázók magyar idő szerint 14:20-tól az úszással folytatják szereplésüket a szintén az Olimpiai Parkban található Vizesközpontban.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?