London 2012 – Berki, az egyeduralkodó

London |

<p>Berki Krisztián vasárnap óta elmondhatja magáról, hogy lólengésben egyeduralkodó: a korábbi világ- és Európa-bajnoki címei mellé begyűjtötte az olimpiai aranyérmet is Londonban.</p>

Az előjelek nem voltak kedvezőek: a selejtezőben rontott, csak ötödik lett, míg legnagyobb riválisa, Louis Smith a játékokon kétszer is hibátlan gyakorlatot adott elő.

"Lelkileg kellett összeszednem magam, mert testileg rendben voltam. Vasárnap aztán minden sikerült. Már a bemelegítésnél éreztem, hogy jó gyakorlatom lesz. Én megcsináltam, amit tudtam, és a pontozók egy kicsivel engem láttak jobbnak. Mondjuk én úgy éreztem, amikor Smith lejött a lóról, hogy övé lesz az arany" - mondta Berki, aki a magyar tornasport 15. olimpiai aranyérmét szerezte meg.

A magyar és a brit tornász hajszálra azonos pontot kapott, 16,066-ot, Berki a kivitelezési, azaz az előadás szépségére kapott pontszáma (9,166-9,066) miatt lett aranyérmes.

"Szerencsém is volt, hogy ebben a szezonban éppen a döntő napján voltam a legjobb" - tette hozzá.

Edzője, Kovács István utalt rá, hogy a selejtezőben elkövetett hibákból tanítványa erőt merített.

"Egyszerű: Krisztián is ember, nem gép. Vannak neki is jobb és rosszabb napjai. A kvalifikáció nem sikerült, de a gyakorlat még így volt olyan erős és szép, hogy bekerült vele a fináléba. Ott meg új verseny kezdődött, amiben jobb volt. Jelenleg ő a lólengés egyeduralkodója, olimpiai, világ- és Európa-bajnoka!" - mondta a tréner.

A jövőt illetően a 27 esztendős Berkit két dolog mozgatgatja: egyrészt szeretné, ha sikere révén több figyelem irányulna a tornára, és ennek nyomán többen kezdenék el ezt a sportágat, másrészt érez magában annyi erőt és motivációt, hogy a 2016-os riói olimpiáig folytassa pályafutását.

"Most pihenőre vágyom, de jövőre maximális erővel nekivághatunk a következő ciklusnak" - jegyezte meg a londoni olimpia lólengés-bajnoka.

A döntőnek volt még egy magyar résztvevője, Hidvégi Vid, aki gyakorlata közben hibázott, leesett a szerről, emiatt csak nyolcadik lett.

"Nagyon örülök Krisztián első helyének. Nagyon remélem, én is tudok továbbfejlődni, és állandó résztvevője lehetek a fináléknak" - mondta Hidvégi.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?