London 2012 – A magyar kézisek és női öttusázók szereplése lehet a csattanó

Budapest |

<p>A férfi kézilabda-válogatott bronzmérkőzésen lép pályára, míg Kovács Sarolta és Tóth Adrienn a női öttusázók versenyében harcol majd a dobogóért a londoni olimpia zárónapján, vasárnap.</p>

Mocsai Lajos együttese óriási csatában, egy góllal kapott ki a svédektől a pénteki elődöntőben, ám még így is maradt esélye arra, hogy a férfi szakág történetében először felállhasson az ötkarikás játékok dobogójára. Igaz, ehhez nagy bravúrra lesz szüksége, mivel a helyosztón azzal a horvát együttessel mérkőzik majd meg, amely a csoportküzdelmek során hét góllal legyőzte.

Az öttusázók női versenyében mindkét magyarnak van esélye a kiemelkedő szereplésre, Kovács Sarolta világbajnokságon, míg Tóth Adrienn Európa-bajnokságon volt második tavaly. Ahhoz azonban, hogy olimpiai dobogóra álljanak, vagy pontszerző helyen végezzenek, mindkettejüknek csúcsformában kell teljesíteniük a napot.

A címvédő férfi vízilabdázók számára az ötödik hely lesz a tét a spanyolok ellen, míg Kovács Attila az utolsó atlétikai számban, maratonin rajtol, Parti András pedig a hegyikerékpárosok között szerepel majd.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?