<p>Nincs elragadtatva a vasárnapi döntőbe jutott argentin labdarúgó-válogatott csapatkapitányának, Lionel Messinek a világbajnokságon nyújtott játékától Gary Lineker, az angolok egykori sztárja.</p>
Lineker nincs elragadtatva Messitől
A korábbi csatár kimerültnek látja az FC Barcelona négyszeres aranylabdás világklasszis futballistáját: "Valami nincs rendben vele a vb-n. Az egyik legnagyobb szurkolója vagyok, Maradona óta a legtehetségesebb játékos, de itt Brazíliában elégedetlen vagyok a tőle látottakkal".
A BBC-nek adott interjújában Lineker kiemelte, hogy Messi egyszer-egyszer így is megvillantotta kivételes képességeit a meccseken, ezekkel pedig többször el is döntötte a találkozót. Hozzátette, a Bolhának becézett, a mostani vb-n négyszer eredményes futballista számos gólt szokott szerezni az ellenfél 16-osán belül, ugyanakkor a hollandok elleni elődöntőben például szerinte egyetlen egyszer találkozott a labdával a büntetőterületen belül, méghozzá, amikor a 11-esek során a labda mögé állt.
Lineker arra a kérdésre, hogy melyik csapat nyeri a magyar idő szerint vasárnap 21 órakor kezdődő finálét, az elhíresült mondásával válaszolt: "A futball egy olyan játék, amelyet 22-en játszanak 90 percen keresztül és a végén a németek nyernek".
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.