Robert Lewandowski, a spanyol élvonalbeli Barcelona labdarúgócsapatának lengyel csatára úgy érzi, hogy akár közel 40 éves koráig is játszhat.
Lewandowski: Még bennem van akár három vagy négy év is
„Még mindig érzem a szenvedélyt magamban, ezért úgy gondolom, még akár három vagy négy év is bennem van, mert fizikálisan is nagyon jó állapotban vagyok" – mondta a 35 éves támadó. A jövőjével kapcsolatban hozzátette: edzői szerepben nem igazán tudja elképzelni magát.
A La Liga előző szezonjának gólkirálya hosszú ideig sérült volt, így a mostani idényben 13 mérkőzésen mindössze hét találatnál jár, emiatt azonban egyáltalán nem aggódik.
„Úgy érzem, jó helyen vagyok és jókor" – fogalmazott.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.