Leváltották Jančuškát Érsekújvárban

Jančuška
Érsekújvár |

Tegnaptól már nem Milan Jančuska a Tipsport Ligában utolsó előtti helyen álló jégkorongcsapat vezetőedzője.

Az érsekújváriak fiatal, és főképp rutintalan játékosokkal vágtak neki a mostani szezonnak. Az idény előtti sajtótájékoztatón Milan Jančuška vezetőedző türelmet kért mindenkitől – a klubvezetéstől ezt a 10. fordulóig (9 meccsig) kapta meg.

Ugyanakkor Imre Valášek sportigazgató lapunknak elmondta, nem az utóbbi mérkőzések eredményeit, a zsinórban elszenvedett három vereséget vagy az utolsó előtti, 12. helyezést kell a döntés mögött keresni. „A váltás legfőbb oka, hogy merőben ellentétesen lájtuk a dolgokat. Más véleményen vagyunk, nem képviselünk egyforma álláspontot, olyannyira nem, hogy azt láttuk a legjobbnak, ha elválnak az útjaink” – mondta Valášek.

Érsekújvárban egy évvel ezelőtt hároméves koncepcióban gondolkodtak, egy fokozatosan építkező klub terveit vázolták fel, amelynek felnőttcsapatát a tapasztalt Jančuška lett volna hivatott helyes útra terelni. Az edzőváltás ennek fényében – és tudva, hogy a mostani szezonban senki sem esik ki a Tipsport Ligából – még meglepőbb. „A sportban mindig vannak tervek, vannak elképzelések, de soha nem tudhatjuk, hogyan sikerül ezeket megvalósítani. A sport magában hordozza annak esélyét, hogy valami nem a tervek szerint alakul” – fejtette ki Valášek ezzel kapcsolatban.

A néhány nap múlva a 60. születésnapját ünneplő Jančuška az Új Szó megkeresésére elmondta, valóban voltak ellentétek a szakmai stáb és a klubvezetés között. „Máshogy láttuk azt, milyen irányba kellene haladni a továbbiakban. Nekünk olyan ambíciónk volt, hogy magasabb szintre hozzuk fel az érsekújvári hokit. Sajnálom, hogy nem folytathatjuk a munkát, de ilyen az edzők sorsa, várjuk az újabb kihívást. Ez úton szeretném megköszönni a drukkereknek, hogy mindig mellettünk álltak, akár jól futott a szekér, akár nem. Nagyon sokra tartjuk a támogatásukat” – nyilatkozta Jančuška.

A zöld-fehér hokisokat ideiglenesen Ladislav Branikovič sportmenedzser és Kučera Ferenc kapusedző vezeti. A klubban gőzerővel dolgoznak azon, hogy minél hamarabb kinevezhessék az új trénert. „Igyekszünk szlovák szakembert szerezni a posztra, de egyértelműen azt sem lehet kizárni, hogy külföldi edzővel egyezünk meg” – tette hozzá Valášek.

Az érsekújvári jégkorongklub első Tipsport ligás idényében négy edzőt (Chudý, Černý, Pénzeš, Mikeš) is „elfogyasztott“, és a másodikban is hárman irányították a csapatot (Mikeš, Lubina, Mach). A 2018/2019-es idény előtt érkezett Jančuška, aki így rekordidőt töltött a zöld-fehérek kispadján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?