Legyőzték a skótokat Hamšíkék

hamšík

A labdarúgó Nemzetek Ligájának B divíziójában szereplő szlovák válogatott 1:0-ra legyőzte a 2. csoportot vezető Skóciát. Hamšíkéknak ez volt az első, rendes játékidőben elért győzelmük 2020-ban.
 

Mindkét válogatott pozitív hangulatban várhatta a találkozót, hiszen a csütörtöki Eb-pótselejtezőn mindketten kiharcolták a kijutást a jövő évre halasztott kontinensviadalra. Štefan Tarkovič védencei hosszabbításban győzték le az északíreket, míg a skótot büntetők után léptek túl a magyarokkal egy NL-csoportban szereplő szerbeken. 


Skót fölény
Az első szlovák lövésre az 5. percig kellett várni, az északírek elleni Eb-pótselejtezőn is remekül játszó, és gólt szerző Juraj Kucka eresztett el egy bombát, de Gordon védett. Ezután azonban két skót helyzet következett. Először Christie tesztelte Rodákot, majd Kucka eladott labdája után Palmer lőhetett, de a labda elkerült a szlovákok kapuját. 

Az első negyedóra végén akár vezetéshez is juthattak volna a skótok. Egy megszerzett labda után gyorsan felértek a szlovák Rodák kapuja elé, ahol McBurnie lövését az utolsó pillanatban blokkolta Kucka.

A Parma középpályásának 5. percben megeresztett lövése után fokozatosan átvette a játék irányítását a skót válogatott, agresszívan letámadták a szlovákokat, így azoknak gyakran még a félpályát is alig sikerült átlépniük. A legtöbb fejtörést a hazai védőknek a Celtic támadója Ryan Christie okozta, aki 26. percben három védő között tartotta meg a labdát, és harcolt ki a szlovák tizenhatos közvetlen közelében egy szabadrúgást. Ám a szlovákok szerencséjére Armstrong csúnyán kapu fölé lőtte a labdát. 


Gól a semmiből
A skót fölény tükrében a 31. percben váratlanul ugyan, de megszerezte a vezetést a szlovák válogatott. Hamšík, Ďuris és Hrošovský addig passzolgatott a skótok tizenhatosa előtt míg a Genk középpályása megtalálta Jan Gregušt, aki átlőtte a skótok védelmét, Gordon kapus mozdulni sem tudott a labdára – 1:0.

Szinte azonnal egyenlíthetett volna Skócia: a jobboldalon aktívan futballozó Palmer került nagy helyzetbe, de kacskán találta el a labdát, így Rodáknak nem kellett védenie. McBurnie közeli fejesénél már igen, ám a Fulhamben edződő szlovák kapus a helyén volt. A félidő végén Stuart Armstrong kapott egy remek kiugratást a védők mögé, lehagyta őrzőjét majd Rodák mellett elpörgette ugyan a labdát, a szlovákok kapuját azonban nem találta el. 


Gyenge második félidő
A második félidő elején is a skótok voltak fölényben. Az Arsenal fiatal szélsője, Kieran Tierney robogott el a szélen, jól találta meg a szlovákok tizenhatosán belül egyedül ácsorgó McLeant, a Norvich középpályása azonban nem tudta kapura irányítani a labdát. A 63. percben ismét ez a két játékos játszott össze, ugyanebben a leosztásban. Tierney húzott el a szélen, beadására McLean érkezett, ám a skót középpályás fejesét nagyszerű mozdulattal védte Rodák. Mint utóbb kiderült, ez a védés a győzelemet jelentette a szlovákok számára. A másik oldalon Hrošovský távoli lövése nem sokkal kerülte el a skótok kapuját, majd az Eb-pótselejtezőt eldöntő Ďuriš is villant. Remek labdát kapott Dudától, amit azonnal kapura húzott, ám a kissé erőtlen lövését Gordon kapus könnyedén védte.
A Kucka helyére beállt Lobotka hibázott nagyot a 80. percben: elcsúszott, a szabad labdára Griffiths csapott le, de hosszan passzolt előre, így a szlovák védelem tisztázni tudott.

A második félidőben a hazaiak feljebb tolták a védekezésüket, ezzel pedig nem tudtak mit kezdeni a skótok. A szlovákok pedig a vezetés tudatában kontrákra játszottak, de ezekből nem sokat tudtak megvalósítani, így leginkább a mezőnyben gyűrték egymást a felek. 

A ráadás legvégén Griffiths lógott meg a védői elől, kissé kisodródott, de így is bravúr kellett Rodáktól, hogy védje a lövést. Ez volt utolsó mozzanat a mérkőzésen, így Szlovákia megszerezte első győzelmét a Nemzetek Ligája B divíziójának 2. csoportjában. 


Fizikálisan nehéz meccs
„Nagyon örülök a gólomnak, de annak még inkább, hogy csapatként győztünk. Nehéz ellenféllel játszottunk, a skótok jó minőséget képviselnek, fizikailag pedig nagyon erősek. Pont ezért fizikálisan megterhelő mérkőzésen vagyunk túl – mondta az összecsapás után Ján Greguš, majd a találatára is kitért. – Láttam, hogy több skót védő is megindul felém, ezért úgy gondoltam, hogy kapura lövök. Sikerült jól eltalálnom és szerencsére gól lett belőle.”

Szlovákia a Nemzetek Ligájának utolsó fordulójában a cseh válogatott vendége lesz szerdán. A szlovákok benmaradása a B divizióban egy esetleges csehországi győzelemmel sem biztos, ugyanis a sorsuk nincs a saját kezükben. Nagyban függ az izraeli válogatott szereplésétől, amely vasárnap, lapzártánk után a csehek vendégeként lépett pályára, majd szerdán Skóciát fogadja hazai pályán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?