Leclerc pályafutása első sikerét aratta a Belga Nagydíjon

Charles Leclerc

Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, ezzel pályafutása első győzelmét aratta az elitkategóriában.

A 21 éves versenyző a pole pozícióból indulva ért célba elsőként, mögötte az ötszörös világbajnok, címvédő és az összetettben is az élen álló brit Lewis Hamilton (Mercedes) lett a második, míg a finn Valtteri Bottas (Mercedes) a harmadik.

A Ferrari csapatnak ebben az idényben ez volt az első futamgyőzelme, az olasz istálló a tavaly októberi Egyesült Államok Nagydíja óta most először ünnepelhet részsikert.

A francia Leclerc csapattársa, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel negyedik lett.

A futam előtt egyperces csenddel emlékeztek meg a 22 éves francia Anthoine Hubert-ről, a Renault versenyzőakadémiájának tagjáról, aki szombaton, a hétvége első Forma-2-es viadalán szenvedett halálos balesetet. Később, a verseny 19. körében a nézők felállva tapsoltak Hubert emlékére, mert a fiatal pilóta a 19-es rajtszámmal versenyzett.

A rajtot annak ellenére a legtöbben jól kapták el, hogy a piros lámpák a megszokottnál jóval hamarabb aludtak ki. Leclerc megtartotta a vezető pozíciót, mögötte Vettel és Hamilton csatázott egy rövidet a második helyért, amely a németé maradt, míg negyediknek Bottas zárkózott fel az élen száguldó hármas mögé. Max Verstappen (Red Bull) a rajt után az Eau Rouge kanyar bejáratánál műszaki probléma miatt a gumifalnak csapta a versenyautóját, ezért a versenybírók azonnal a pályára küldték a biztonsági autót, amely a negyedik kör végén állt ki a mezőny elől.

Vettel a 16. körben, az élmezőnyből elsőként kiállt kerékcserére, Leclerc pedig csak a 22. körben kapott friss abroncsokat, így viszont német csapattársa mögé tért vissza a pályára. Hamilton a 23., Bottas pedig a 24. körben járt a boxban. A 25. körben Vettel, Leclerc, Hamilton volt a sorrend az élen, és a Ferrarisok több mint hat másodperces előnyben voltak a Mercedesekkel szemben.

Leclerc néhány kör alatt utolérte Vettelt, akinek rádión szóltak a Ferrari boxából, hogy engedje el monacói csapattársát. Közben Hamilton is nagy tempóban közeledett Vettelhez, akit a 30. körtől kezdve támadni is tudott, a 32. kör elején pedig meg is előzött.

Vettelt két körrel később egy újabb kerékcserére hívta ki a Ferrari, így Bottas "megörökölte" a harmadik helyet, közben Leclerc hét másodperccel vezetett Hamilton előtt. A brit címvédőnek az utolsó öt körre öt másodperc alá csökkent a hátránya, és rohamos gyorsasággal közeledett Leclerchez, akit azonban már nem volt lehetősége megtámadni.

A világbajnokság jövő hétvégén az Olasz Nagydíjjal folytatódik Monzában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?