Vladimir Petkovic
Lassú és pontatlan volt a svájci csapat, mondta Petkovic
Szövetségi kapitánya szerint a svájci válogatott lassan és pontatlanul játszott a svédek elleni nyolcaddöntőben, ezért búcsúzott el kedden az oroszországi labdarúgó-világbajnokságtól.
"Szomorúak vagyunk, mert többet akartunk elérni" - mondta a szentpétervári mérkőzést követően Vladimir Petkovic, aki kiemelte, hogy a svédek pontosan azt csinálták, amit elképzeltek. - "Mi viszont egyes szakaszokban egyszerűen nem voltunk elég jók ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést."
A tréner emlékeztetett rá, hogy a svédek ellen más csapatoknak is akadtak nehézségei, így nekik is, a játékuk nem volt elég folyamatos, nem sikerült hatékony támadásokat vezetni a széleken.
"Rendelkezünk a megfelelő potenciállal, jó úton járunk, de néha úgy alakulnak a dolgok, hogy elbukunk" - összegzett Petkovic.
A svédek szövetségi kapitánya a közösség erejét emelte ki.
"Nagyszerű a csapategység a pályán és azon kívül is, márpedig a labdarúgás csapatjáték" - mondta Janne Andersson, aki a sajtótájékoztatón már a következő feladatról is beszélt.
"Megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani, aztán majd meglátjuk, mire lesz ez elég. Ennyivel még nem elégedtünk meg, a következő mérkőzést is meg szeretnénk nyerni. Most már nem fogjuk lejjebb adni az ambíciónkat."
Emil Forsberg, a mérkőzést eldöntő gól szerzője többek között arról beszélt: fontos hinni abban, amit csinálnak.
"Bízunk magunkban, és kifizetődik, ha védekezésben és támadásban végrehajtjuk, amit kell. Negyeddöntőbe jutottunk, ez bizonyítja, hogy amit csinálunk, az nagyon jó" - vélekedett.
A svédek szombaton, Szamarában az Anglia-Kolumbia mérkőzés továbbjutójával játszanak az elődöntőbe kerülésért.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.