La Liga - Sevillában játszik rangadót a Real Madrid

Real Madrid
Madrid |

A Real Betis és a Real Madrid összecsapása az elmúlt években nem számított kiemelkedő mérkőzésnek, azonban a két csapat mostani helyezését figyelembe véve a sevillai találkozó emelkedik ki a spanyol labdarúgó-bajnokság hétvégi, 19. fordulójának mérkőzései közül.

 

A vasárnapi meccsen házigazda csapat ugyanis 18 forduló után hatodik a tabellán, míg a Bajnokok Ligájában címvédő ellenfele az ötödik, és a két együttest csak négy pont választja el egymástól. A sevillai csapat szereplése az elmúlt évek gyengébb teljesítménye után várakozáson felülinek mondható, míg a madridi sztárok teljesítménye egyelőre elmarad az előzetesen várttól.

A friss klubvilágbajnok Realnál még mindig nem állt össze az együttes játéka a vezetőedzőként november közepén véglegesített Santiago Solari irányítása alatt, múlt vasárnap például a Real Sociedad vitte el a három pontot a Santiago Bérnabeu Stadionból. Szerda este aztán sikerült valamelyest kárpótolni a madridi drukkereket, a Király Kupa nyolcaddöntős párharcának első meccsén ugyanis a Real 3-0-ra verte a vendég Leganést, így a visszavágó formalitásnak tűnik.

A Betis november 25. után - minden sorozatot figyelembe véve - hét mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozatot produkált, továbbjutott csoportjából az Európa-ligában, de aztán múlt hétvégén meglepő vereséget szenvedett a sereghajtó Huesca vendégeként.

A Real Madrid helyzetét nehezítheti, hogy egyelőre kérdéses a sérüléssel bajlódó Gareth Bale és Toni Kroos játéka, papíron azonban nélkülük is erősebb a vendégek kerete. Ezzel együtt, figyelembe véve a madridiak hullámzó teljesítményét, háromesélyesnek tűnik a meccs.

A címvédőként listavezető FC Barcelona szintén vasárnap lép pályára, mégpedig hazai közönség előtt a 13. Eibar ellen. A második Atlético Madrid a vasárnap ebédidőben kezdődő bajnokin a 10. Levantét fogadja, míg a harmadik Sevilla az új vezetőedzővel egyre inkább formába lendülő, de még mindig csak 17. Athletic Bilbaót látja vendégül.

Az egyelőre fennállása legeredményesebb élvonalbeli szezonját produkáló, az idény meglepetéscsapatának kikiáltott, negyedik Alavés ezúttal a Girona vendége lesz szombaton, a szebb napokat látott, most csak 18. Villarrealhoz pedig a hetedik Gefate utazik.

 

Érdekes

La Liga, 19. forduló:

péntek:

Rayo Vallecano-Celta Vigo 21.00

szombat:

Leganés-Huesca 13.00
Valencia-Valladolid 16.15
Girona-Alavés 18.30
Villarreal-Getafe 20.45

vasárnap:

Atlético Madrid-Levante 12.00
Athletic Bilbao-Sevilla 16.15
FC Barcelona-Eibar 18.30
Betis-Real Madrid 20.45

hétfő:

Real Sociedad-Espanyol 21.00

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?