La Liga – Kikapott a Real Madrid, szinte bajnok a Barcelona

La Liga – Kikapott a Real Madrid, szinte bajnok a Barcelona

A címvédő és az utolsó 30 percben emberhátrányban futballozó Real Madrid 2–0-s vereséget szenvedett a Real Sociedad vendégeként a spanyol labdarúgó La Liga 33. fordulójában, így az FC Barcelona karnyújtásnyira került a bajnoki címtől.

Carlo Ancelotti vezetőedző Bajnokok Ligája-elődöntős alakulata kedd este a gól nélküli első félidőt követően, a szünet után két perccel került hátrányba, majd Dani Carvajalt második sárga lappal kiállította a játékvezető a 61. percben. A folytatásban a királyi gárda nem tudott egyenlíteni, a 85. percben pedig a házigazdák megszerezték második góljukat, ezzel eldöntötték a meccset.

A spanyol Király Kupa szombat esti döntőjére készülő Real Madridnak ezzel a vereséggel már csak matematikai esélye maradt a címvédésre, de az is nagyon kicsi, a Barcelona ugyanis öt fordulóval a La Liga befejezése előtt 14 ponttal vezet.

A Real szombaton az Osasunával csap össze a kupáért, jövő kedden pedig a Manchester Cityt fogadja a BL-elődöntős párharc első mérkőzésén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?