Sport

Kuzmina lett az év sportolója

Pozsony | Anastasia Kuzminát választották 2018 legjobb sportolójának a Szlovák Újságíró-szindikátus Sportújságírók Klubjának tagjai. A kiváló sílövő harmadszor nyerte meg az ankétot, 2010-ben és 2014-ben is ő lett a legjobb.
Bőd Titanilla

2018. december 21. 22:09

nasztya
Anastasia Kuzmina az elmúlt szezonban nagyszerűen versenyzett (TASR/AP-felvétel)

Kuzmina idén három érmet szerzett a pjongcsangi olimpián, a tömegrajtos versenyt megnyerte, az üldözéses versenyben és 15 km-en pedig ezüstérmes lett. Remekül szerepelt a Világkupa-sorozatban is, ahol az utolsó állomásig versenyben volt a nagy kristályglóbuszért, végül a sprint és az üldözéses versenyben szakági Vk-jában bizonyult a legjobbnak.

Kuzmina ankétgyőzelméhez nem férhetett kétség, mind a 103 újságíró szavazólapján szerepelt, 94 alkalommal az első helyen, és a fennmaradó kilenc esetben is dobogósként.

A második helyen a kerékpáros Peter Sagan végzett, a harmadik pedig a sportlövő Zuzana Rehák Štefečeková lett.

Varga Erik tavalyi súlyos sérülése után idén újra a világ élvonalába került, és a csangvoni vb-n szerzett ezüstérmével olimpiai kvótát is harcolt ki az országnak, majd később Štefečekovával közösen a vegyes csapatok versenyét is megnyerték, ami újabb ötkarikás helyeket jelentett. Ez is kevés volt azonban ahhoz, hogy az ankétban megdöntse korábbi rekordját – 2015-ben negyedik volt, idén a hatodik helyen zárt.

Először került az év végi ankét top tízes listájára parasportoló, az alpesi síző Farkaš Henrietta (felvezetője Natália Šubrtová) kiváló pjongcsangi teljesítményével érdemelte ki az elismerést: a paralimpián 4 aranyat és egy ezüstöt nyert.

A csapatok között a női sílövők olimpiai váltója győzött – a Paulína Fialková, Anastasia Kuzmina, Terézia Poliaková, Ivona Fialková összetételű négyes az 5. helyen végzett Pjongcsangban, 21 másodperccel lemaradva a bronzérmestől.

A második hely a Štefečeková–Varga duóé lett, aki a traplövők vegyes számában a vb-n első, az Eb-n második helyen végeztek. A dobogó harmadik helyére a vízi szlalomosok 3xC1-es hajóraja került.

A Sportújságírók Klubja a hagyományokhoz hűen idén is választott egy sportlegendát: az elismerést az évszázad szlovák kosárlabdázója, Stanislav Kropilák kapta. A 208 méter magas sportoló három Eb-n szerzett érmet, részt vett két vb-n és két olimpián is.

Az Év sportolója-szavazás végeredménye

Egyéni sportolók:

1. Anastasia Kuzmina, biatlon                         1020 pont     (94/8/1)         103x

2. Peter Sagan, kerékpár                                 827 pont       (6/49/29)       101x

3. Zuzana Rehák Štefečeková, sportlövészet  670 pont       (1/31/14)       99x

4. Petra Vlhová, alpesi sí                                  605 pont       (0/2/23)         95x

5. Matej Tóth, atlétika                                       603 pont        (1/9/23)         95x

6. Varga Erik, sportlövészet                              298 pont        (0/1/5)           61x

7. Alexander Slafkovský, vízi szlalom               222 pont        (0/0/1)           57x

8. Paulína Fialková, biatlon                              220 pont         (0/1/1)           55x

9. Marek Hamšík, labdarúgás                          210 pont          (0/1/1)          53x

10. Farkaš Henrietta, para alpesi sí                 168 pont          (0/1/3)          47x

 

Csapatok:

1. A szlovák női biatlonváltó (Kuzmina, I. Fialková, P. Fialková, Poliaková)               149 pont         (27/23/22)        72x

2. A traplövők vegyes csapata (Štefečeková, Varga)                                                  132 pont         (24/19/22)        65x

3. A 3xC1-es vízi szlalomos hajóraj (Martikán, Slafkovský, Mirgorodský/Beňuš)       118 pont          (18/23/19)        59x

 

Az ankéton 103 újságíró szavazott. A pontszám után zárójelben az látható, hányszor szerepelt az adott sportoló az első, a második, illetve a harmadik helyen egy-egy szavazólapon, az utolsó oszlopban pedig az, hogy hány ankétlapon szerepelt az adott sportoló neve. Összesen 39 egyéni sportoló és 15 csapat kapott szavazatot.

 

 

Így szavaztak az Új Szó szerkesztői

Bőd Titanilla

Egyéni sportolók:

1. Anastasia Kuzmina

2. Varga Erik

3. Peter Sagan

4. Petra Vlhová

5. Matej Tóth

6. Zuzana Rehák Štefečeková

7. Farkaš Henrietta

8. Marek Hamšík

9. Martin Kližan

10. Csemez András

 

Csapatok:

1. A traplövők vegyes csapata (Štefečeková+Varga)

2. Az U23-as kajak négyes (Baláž, Fraňa, Zalka, Linka/Botek)

3. A szlovák női biatlonváltó

 

Orosky Tamás

Egyéni sportolók:

1. Anastasia Kuzmina

2. Matej Tóth

3. Petra Vlhová

4. Peter Sagan

5. Varga Erik

6. Milan Škriniar

7. Csemez András

8. Gelle Péter, Botek Ádám

9. Paulína Fialková

10. Farkaš Henrietta

 

Csapatok:

1. A vb-n szereplő kajak négyes (Baláž, Vlček, Tarr, Jakubík)

2. Az Eb-n szereplő kajak négyes (Baláž, Fraňa, Jakubík, Linka)

3. A 3x C1-es vízi szlalomos hajóraj (Martikán, Slafkovský, Mirgorodský/Beňuš)

 

Szabó Zoltán

Egyéni sportolók:

1. Anastasia Kuzmina

2. Zuzana Rehák Štefečeková

3. Peter Sagan

4. Varga Erik

5. Petra Vlhová

6. Matej Tóth

7. Paulína Fialková

8. Dominika Cibulková

9. Milan Škriniar

10. Martin Kližan

 

Csapatok:

1. traplövők vegyes csapata (Štefečeková+Varga)

2. a vb-n szereplő kajak négyes (Baláž, Vlček, Tarr, Jakubík)

3. a szlovák női biatlonváltó

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
oltás

GALÉRIA + VIDEÓ: Torlódással ugyan, de elindult a tömeges oltás Dunaszerdahelyen

maszk

Már egy éve élünk a vírus árnyékában

koronavírus

Több mint 2 500 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak PCR-teszttel Szlovákiában

Igor Matovič

Szlovákia nem küldi vissza a Szputnyikot Oroszországba

Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyennel egyeztetett telefonon Joe Biden

koronavírus

Hosszú távon a járványnak nincs hatása a klímaváltozásra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.