Kuzmina célja a tökéletes lövészet és a vb-arany

Biatlon

„Az öreg sportoló is találhat új motivációt” – ezzel a mottóval vág neki a háromszoros olim-piai bajnok Anastasia Kuzmina az aktuális biatlonszezonnak. A Világkupában végül a Fialková nővérek is rajthoz állnak, bár megegyezésük a szövetséggel nem született könnyen.

A szlovéniai Pokljukában rendezik ma az idei Világkupa első egyéni versenyeit – 10.15-kor a férfiak vágnak neki a 20 km-nek (tegnap köd volt, ezért el kellett halasztani a versenyt), 14.15-kor pedig a nők lépnek pályára.

Kuzmina jól akar lőni

Kuzmina általában csak a sprinttel szokott kezdeni az első Vk-állomáson, de most az egyéni versenyen is indul. „Az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy már 15 km-en is rajthoz állok, mert már most le akarom ellenőrizni, hol is tartok. Főleg lövészetben szeretnék jól teljesíteni, ez számomra a szezon fő pontja” – nyilatkozta Kuzmina a sportnapilapnak. A kiváló sílövő ugyanis pályafutása során még sosem tudott egy négylövészetes versenyen 20-ból 20-szor pontosan célozni, holott a pjongcsangi olimpia tömegrajtos számában nagyon közel állt hozzá – pont az utolsó lövése ment félre, de így is nyert.

A vágyott 20/20-as cél azonban azóta is ott lebeg előtte. Van még egy másik beteljesületlen álma is: a vb-arany. „Voltam már ezüst- és bronzérmes is világbajnokságon, de még sosem győztem. Szeretném kiegészíteni a gyűjteményem” – fogalmazott Kuzmina a nemzetközi szövetség weboldalán. 

Az elmúlt idényben nagyon közel járt hozzá, hogy az összetett Világkupa-győztesnek járó nagy kristályglóbusz is az övé legyen, de ez végül kicsúszott a keze közül – bár a sprint és az üldözéses szám kis glóbuszát hazavihette.

A Biathlonworld honlap esélylatolgatása szerint az aktuális szezonban az összetett címvédője, a finn Kaisa Mäkäräinen és Kuzmina újra harcban lesz a nagy glóbuszért, de beleszólhat a küzdelmekbe a német Franziska Hildebrand, a francia Justine Braisaz, az olasz Dorothea Wierer és a norvég Tiril Eckhoff is, és oda kell figyelni a cseh Veronika Vítkovára, a svéd Hana Öbergre, valamint a japán Fujuko Tacsizakira. A német Laura Dahlmeier felkészülését egészségi gondok nehezítették, az immunrendszerével volt problémája, és kérdéses, milyen formában lesz. 

Fialkováék ügye

Kuzmina mellett Paulína és Ivona Fialková jó eredményeiben is bízhatnak a szlovákiai biatlonrajongók, bár múlt héten még az sem volt biztos, hogy a testvérpár egyáltalán elindulhat-e a Világkupában. Fialkováék ugyanis fél éven át nem tudtak megegyezni a szövetséggel. A vita kicsúcsosodása az volt, hogy a két testvért eltiltották, s csak hosszas tárgyalások és a Szlovák Olimpiai Bizottság közbenjárásával találták meg a kompromisszumot. A szerződést végül aláírták, így már nincs akadálya, hogy a két testvér válogatottként képviselje az országot.

„Nem volt könnyű időszak, de örülünk, hogy sikerült megegyeznünk. Talán még ellenállóbbak, edzettebbek is lettünk ezáltal” – jelentette ki az olimpiai 5. helyezett Paulína Fialková. 

Fourcade egyeduralma

A szlovák válogatott férfiszakágának vezetését idén Daniel Kuzmin, Kuzmina férje vette át – Kuzmina is a férfiakkal együtt készült fel az új szezonra. Bár a szlovák versenyzők nem tartoznak a világ élvonalába, Kuzmin hangsúlyozta, azt várja védenceitől, hogy nagy célokat tűzzenek ki maguk elé. „Ha egy sportoló beéri a kevéssel, annak sosincs jó vége” – jelentette ki a keménységéről ismert Kuzmin. 

A férfiaknál az összetett Világkupa legnagyobb esélyese a francia Martin Fourcade, de hét szezon óta tartó egyeduralmát a norvég Tarjei Bö, valamint öccse, Johannes Thingnes Bö nagyon szeretné megszakítani. ⋌

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?