Sport

Kubalánál Messi sem lehet jobb

A Barcelona történetének legjobb futballistája, a világpolgár, aki miatt megépítették a Camp Nout… Kubala Lászlót a labdarúgás történetének legnagyobb legendái között tartják számon, most pedig beválasztották a Szlovák Labdarúgó-szövetség Hírességek Csarnokába. Az in memoriam elismerést a klasszis játékos fia, László vette át.
Bőd Titanilla

2019. március 20. 15:00

Ifjabb Kubala László, a Barcelona legendás játékosának a fia (középen) az Év futballistája-gálán, ahol édesapját beválasztották a Hírességek Csarnokába (Somogyi Tibor felvétele)

„Boldog vagyok, hogy itt is elismerik az édesapámat, azon a földön, amelyet soha nem felejtett el, és amelyikre mindig szívesen emlékezett” – mondta tegnapi pozsonyi sajtótájékoztatóján „ifjabb” Kubala László.

Varázsolt a labdával

Budapesti születésű, de lengyel és szlovák gyökerekkel is rendelkező édesapja pályája elején két szezont töltött a pozsonyi Slovanban, miután a magyar katonai behívó elől Csehszlovákiába menekült. „Meghatározóak voltak számára azok az évek. Nem is annyira futballistaként, mint inkább emberként formálta az a közeg, amelybe akkor került. Sokszor mondogatta, mindent, amit tud az életről, Pozsonyban tanult” – árulta el a legenda fia. 
Amit a futballról tudott, azt nem kellett tanulnia, azt isteni ajándékként kapta. Fia is csak a legnagyobb csodálattal beszélt a játékáról: „Labdával a lábán nem is futballistának, hanem varázslónak tűnt. Kiváló fizikai adottságai voltak, és nagyon gyors is volt, az 50-es években 11 másodperc alatt futotta a száz métert, ráadásul futballcipőben! Bűvölte a labdát, máig nem értem, hogyan volt erre képes. Elképesztő pontossággal lőtt, edzéseken nem egyszer szórakozott azzal, hogy hol az egyik, hol a másik vinklit lőtte ki. Mindig pontosan oda rúgta a labdát, ahová akarta. Ki képes ma erre?!”
Talán Messi, jött az ellenvetés, Kubala csak spanyolul beszélő fia pedig az ötszörös aranylabdás nevének hallatán egyetemes kézmozdulattal mutatta, ebben egyáltalán nem biztos. „Lehet ugyanolyan jónak lenni, mint Kubala, de nála jobbnak lenni nem. Ez már az a paradicsomi szint, ahol az istenek játszanak, és lehet-e az isteneket rangsorolni?” – tette fel a költői kérdést Kubala László.

kubala

Kubala László

Született: 1927. június 10-én, Budapesten
Elhunyt: 2002. május 17-én, Barcelonában
Állampolgársága: spanyol, magyar, csehszlovák
Beceneve: Kuksi, Laszy
Posztja: csatár
Klubjai: Ganz TE (1944): 10 meccs/3 gól), Ferencváros (1945–1946): 50/33, Slovan Bratislava (1946–1948): 33/14, Vasas (1948–1949): 20/10, FC Barcelona (1951–1961): 329/256!, Espanyol (1963–1965): 29/7, FC Zürich (1966–1967): 12/7, Toronto Falcons (1966–1967): 19/5.
Válogatott meccsek/gólok száma: Csehszlovákia (1946–1947): 6/4, Magyarország (1948): 3/0, Spanyolország (1953–1961): 19/11
Sikerei: spanyol bajnok: 1951/52, 1952/53, 1958/59, 1959/60; Spanyol Kupa-győztes: 1951, 1952, 1953, 1957, 1959; spanyol Szuperkupa-győztes: 1952, 1953; BEK-döntős: 1960/61; Vásárvárosok Kupája-győztes:1955/58 1958/60
Edzői pályafutása: FC Barcelona (1961–1963), Espanyol (1963–1966), FC Zürich (1966–1967), Toronto Falcons (1968), Cordoba (1968–1969), spanyol válogatott (1969–1980), FC Barcelona (1980–1982), Al-Hilal (1982–1986), Real Murcia (1986–1987), Málaga (1987–1988), Elche (1988–1989), spanyol olimpiai csapat (1992), Paraguay (1995)
Sikerei: olimpiai bajnok (1992), szaúdi bajnok (1985, 1986)

Stadion és szobor

Elmondása szerint gyerekként nem érzékelte, hogy világklasszis édesapja van, bár „az utcán nehéz volt végigmenni vele”, de ő azt tartotta normálisnak, amibe belenőtt. Öt-hatéves kora óta rendszeresen járt édesapja mérkőzéseire, és a saját szemével tapasztalta, hogy a Les Corts-stadion már szűknek bizonyult a lelkes barcelonai közönség számára. „Emlékszem, hogy jártunk azokon a telkeken, ahol később a Camp Nou épült. A régi stadionba hatvanezer néző fért, de ha Kubala játszott, akkor másik negyvenezer drukker a kapukon kívül rekedt. Ezért épült meg a 110 ezres Camp Nou” – idézte fel a legendás létesítmény létrejöttét Kubala. A stadion előtt ma édesapja szobra áll. „Nem is tudom, melyik a szebb műalkotás: a stadion vagy a szobor” – jegyezte meg Kubala László. Bár a futballt ma is szereti, már ritkán jár meccsre. „Szeretném nyugodtan, az egyszerű nézők közül figyelni a játékot, de mindig muszáj a díszpáholyba ülnöm” – magyarázta az ifjabb Kubala.
Ezt a szerénységet édesapjától örökölte. „Papa mindig azt tartotta, a futball a szegények sportja, mert egyetlen labdával legalább 22 fiú játszhat. Nem tetszik, amilyen irányba tart a sportág, most már azok nyernek, akiknek a legtöbb pénzük van, egynémely klubcsapat pedig úgy néz ki, mint az Egyesült Nemzetek Szövetsége, a 22 kerettag 22 különböző országból jött. Szerintem ez nem tesz jót a futballnak” – vélekedett Kubala. 

Mindenkin segített

Kubala Lászlót nemcsak játéktudása miatt övezték legendák, hanem azért is, mert ahogy Puskás, ő sem utasított el senkit, aki hozzá fordult. Felkarolta a disszidens magyarokat, de a csehszlovákiai barátainak is igyekezett segíteni. Fia szerint ez azért is lehetett így, mert sok szenvedést látott élete során, megtapasztalta a háborút, sok szerencsétlen sorsról hallott.
„Apám nagyon jó ember volt. Ha valakiben látta a tehetséget, a szorgalmat, a tudást, akkor mindent megtett azért, hogy ezt ki tudja teljesíteni. Jozef Venglošnak felkínálta a Barcelona kispadját, de nemcsak a Barcelonába, hanem bármelyik spanyol klubba ajánlott játékosokat és edzőket. Mindenhol szeretettel fogadták, hiszen minden klub szurkolótábora elismerte a nagyságát, megtapsolták Madridban, Bilbaóban, Sevillában és Valenciában. Több spanyol város díszpolgára volt – mesélte Kubala, aki szerencsésnek tartja magát, hogy ezzel a vezetéknévvel élhet. – Néha teher is ez a hírnév, de a pozitívumok és a negatívumok kiegyenlítik egymást. Bárhol előveszem a személyimet vagy az útlevelemet, elkerekedik az emberek szeme. Megkérdezik, van-e közöm ahhoz a Kubalához, én pedig mi mást mondhatnék, azt, hogy van.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Eláraszt bennünket a külföldi élelmiszer

Kórházreform bezárásokkal

Komáromba a környező falvakból is érkeznek elsősök

Rendőrök mentettek meg egy nőt – eszméletlenül feküdt lakása balkonján

Komoly károkat okoz a szélvihar Nagyszombat megyében

Elhunyt a Celtic Glasgow legendája

Legfrissebb galériák
Olvasta már?