Sport

Kozák, Hyballa és az okoskodás

Túl sokat okoskodik. Ezt mondta ifj. Ján Kozák, a Slovan vezetőedzője Peter Hyballáról, a DAC tréneréről, miután csapata éppen legyőzte 2:0-ra a sárga-kékeket, és kényelmes, tízpontos előnyre tett szert a bajnokság élén.
Bőd Titanilla

2019. december 9. 17:17

kozak hyballa
Peter Hyballa és Ján Kozák a Slovan-DAC mérkőzés utáni sajtótájékoztatón (Somogyi Tibor felvétele)

Kozáknak a győzelem után semmi oka nem volt, hogy belekössön a DAC trénerébe, de mondott még olyanokat is, hogy Hyballa kifogásokkal eteti a sajtót, és hogy Németországban nem kapott volna esélyt.

Az élvonalban immár teljes öt hónapja edzősködő ifj. Kozák több tiszteletet követelt magának Hyballától, aki huszonöt éve van a szakmában – csak címszavakban: Dortmund utánpótlás, Sturm Graz, NEC Nijmegen. Mielőtt Dunaszerdahelyre érkezett, éppen a Német Labdarúgó-szövetség edzőképzéséért felelt.

Aki jár DAC-meccsekre, láthatja, hogy Hyballa első útja minden egyes meccs előtt az ellenfél kispadjához vezet, hogy lekezeljen a kollégájával, a lefújás után pedig szintén siet oda hozzájuk egy kézfogásra, mert úgy tartja, az edzők mind magányos harcosok, egy hajóban eveznek.

Kozáknak nyilván más elképzelései vannak a tiszteletről, bár persze lehet, hogy a „Menj vissza Németországba!” felszólításával csak jót akart Hyballának, hogy pihenjen végre a fárasztó szezon után.

Hyballa nem csak a gegenpressing szóval ismertette meg Dunaszerdahelyt és az egész országot. A meccs utáni értékelései élményszámba mennek – mindig kész részletesen beszélni a taktikáról, simán elmondja, konkrétan milyen utasításokat adott a csapatának a szünetben. „Az elképzelés az volt...” – kezdi általában, aztán elmagyarázza, miért működött vagy éppen nem működött az elképzelés. A sok sablonos meccsértékelés után felüdülés hallgatni.

A tudás nem lesz kevesebb attól, ha megosztjuk másokkal, és ezt Hyballa pontosan tudja. Nem véletlenül járnak hozzá olyan szívesen tanulmányútra edzők Európa minden tájáról. Egyik héten Berlinbe, a másikon Prágába hívják előadni, a közösségi médiában közzétett posztjai pedig felérnek egy kisebb edzői tanfolyammal – szakmai eszmefuttatásokat, pszichológiai megközelítéseket és egészen konkrét gyakorlatokat is találunk nála. Elolvashatja bárki, nem rejteget semmit fösvény módra, mint néhány edző, aki reszketve óvja a taktikai titkait.

Kozákot egyébként tényleg nem halljuk „okoskodni” – ha véletlenül veszít a csapata, pár morcos szóval letudja a kötelező nyilatkozatokat, de győzelem esetén sem bonyolítja túl a dolgokat. Hogy igazából hogyan gondolkodik a futballról, ezekből a megnyilvánulásaiból nem derül ki.

Kozák megkapta az esélyt a liga legerősebb keretével rendelkező bajnokcsapatnál, és ezzel az eséllyel élt is, ami nem annyira egyértelmű dolog, mint a szurkolók gondolni szeretik – azért az nem úgy működik, hogy bárki ül a Slovan kispadjára, sikeres lesz. Valószínűleg van olyan edző is, aki nem tudta volna kezelni a helyzetet és csapatot.

Kozák keményen megragadta a lehetőséget, és ezt már senki nem veszi el tőle, de hogy igazán nagy formátumú edző legyen belőle, ahhoz még kell jó néhány év tapasztalat – és egy kis okosodás.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
A hírek szerint a most tervezett Covid-pass az első körben az európai újranyitásban segíthet, de később akár az egész világon is használhatnák, elfogadhatnák egy egységes irányelv alapján.

Covid-pass: A jövő útlevele?

koronavírus

Koronavírus: 23 beteg elhunyt, mindössze 196 új esetet találtak vasárnap

Daniel Ricciardo

Ricciardo: felháborító, ahogyan ismételgették Grosjean balesetét

Sir Sean Connery

Kiderült, mi okozta Sean Connery halálát

omega

História a VASÁRNAPBAN: Az Omega (már) történelem

koronavírus Csehország

Csehországban ezerre csökkent a napi fertőzések száma

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.