Kozák az új kajakkirálynő

Rio de Janeiro |

<p>Tiszteletet parancsoló fölénnyel, csaknem két másodperces előnnyel diadalmaskodott a kajakos Kozák Danuta K1 500 méteren a riói olimpián. Ez volt Magyarország hetedik aranya Rióban, Kozák pályafutása negyedik olimpiai győzelmét szerezte.</p>

A szám címvédője számára nem kezdődött jól a riói olimpia, ugyanis bélfertőzést kapott, így a K2 500 méter előfutamaiban nem is tudta a maximumot nyújtani. „Az első délelőtti futam horror volt, így utólag visszatekintve olyan, mintha álmodtam volna az egészet” – mondta immár négyszeres olimpiai bajnokként Kozák Danuta, aki a Szabó Gabriellával K2-ben aratott, minimális különbségű győzelme után még úgy fogalmazott, csak százszázalékos állapotban volt, pedig az olimpián 110 kellene.

Szív, lélek, minden
A K1-es döntőjére azonban teljesen rendbe jött, és ez a pályán is látszott. „Napról napra egyre jobban voltam, és most már tényleg 110 százalékon itt vagyok” – hangsúlyozta Kozák Danuta a verseny után, amelyben már féltávnál vezetett, az utolsó százon pedig teljesen elhúzott a mezőnytől, s végül 1,832 másodperccel előzte meg a dán Emma Jörgensent, valamint 1,878-cal az új-zélandi Lisa Carringtont. „A pályámmal foglalkoztam, de érzékeltem 200-nál, hogy valószínűleg elöl vagyok, de csak magamra igyekeztem figyelni. Arra készültem, hogy az utolsó centiig kell küzdeni, mint a párosban. Az a normális, ha az ember kihajtja magát. Ezt is tettem, szerencsére már rendben vagyok, itt voltam maximális erővel, szívvel, lélekkel, mindennel” – nyilatkozta Kozák, aki egyelőre nem foglalkozik a statisztikákkal.

Legendává vált
Londonban K1-ben és K4-ben nyert, Rióban előbb K2-ben, majd K1-ben diadalmaskodott, ezzel négy aranyérmével már a hatodik legeredményesebb magyar olimpikon. „A négy aranynak tíz év múlva lesz igazán értéke, amikor a fiatalságot arra kell buzdítani, hogy gyerünk, kövessetek” – vélekedett az új kajakkirálynő, aki ugyan 11-szeres világbajnokként a vb-címek terén nem vetekedhet a 31-szeres világbajnok Kovács Katalinnal, az olimpiai játékokon azonban már megelőzte.
„Danuta legenda lett, nincs még egy négyszeres olimpiai bajnok kajakos” – jegyezte meg Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya. Őt is nagyon bántja, hogy versenyzője minden óvintézkedés ellenére bélfertőzést kapott. „Tavaly kint voltunk az olimpiai tesztversenyeken, ennek tudatában készültünk a körülményekre, mindent megtettünk a fertőzés elkerülése érdekében. Víztisztító gépet hoztunk ki, salátákat nem eszünk, csak sült zöldségeket, mindenki fertőtleníti a kezét sűrűn, mégis megtörtént. Ez rendkívül bosszantó” – nyilatkozta Storcz.
Kozák még gyarapíthatja az éremgyűjteményét Rióban, hiszen ma és holnap még a kajaknégyes tagjaként is rajthoz áll.

A legeredményesebb magyar olimpikonok

1. Gerevich Aladár    vívó    1932–1960    7    1    2
2. Kovács Pál    vívó    1936–1960    6    –    1
3. Kárpáti Rudolf    vívó    1948–1960    6    –    –
4. Keleti Ágnes    tornász    1952–1956    5    3    2
5. Egerszegi Krisztina    úszó    1988–1996    5    1    1
6. Kozák Danuta    kajakos    2012–2016    4    1    –
7. Kulcsár Győző    vívó    1964–1976    4    –    2
8. Darnyi Tamás    úszó    1988–1992    4    –    –
9. Fuchs Jenő    vívó    1908–1912    4    –    –
10. Kovács Katalin    kajakos    2000–2012    3    5    





 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?