Következik a rájátszás, visszatérnek a címvédő sztárjai

<p>A címvédő Chicago Blackhawks számára az a legjobb hír az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) magyar idő szerint csütörtökön kezdődő rájátszása előtt, hogy két sztárja, Jonathan Toews és Patrick Kane visszatérhet.</p>

A 2010-ben és 2013-ban is Stanley Kupa-győztes alakulat az első körben a St. Louis Blues csapatával találkozik, és az ellenfél nagy erénye, hogy az alapszakasz hajrájára megszerezte az világ egyik legjobb kapusát, Ryan Millert, így trónkövetelőként lép fel.     Ez elmondható az alapszakasz győztes, tavaly finalista Boston Bruinsról is, amely ugyanolyan egységesnek tűnik, mint egy szezonnal korábban. A Bocsok az elmúlt 23 idényben rendre playoffba jutó Detroit Red Wingsszel csatáznak. Nagy kérdés, hogy a Vörös Szárnyak sok sikert megélt veterán hokisai miként bírják a megerőltető menetet. A két patinás gárda utoljára 1957-ben futott össze a rájátszásban, ennek oka, hogy évtizedeken keresztül külön főcsoportban szerepeltek és a döntőben sem találkoztak.    A nyugaton első Anaheim Ducks egyértelműen esélyes a Dallas Stars ellen. A Kacsák szeretnék bajnoki címmel búcsúztatni a 43 esztendős finn Teemu Selännét.     A tavaly az utolsó előtti, 29. helyen zárt Colorado Avalanche szárnyakat kapott orosz kapusától, Szemjon Varlamovtól, miközben a vezetőedző újonc: a hálóőrként legendás Patrick Roy azonban már az első évben bizonyította rátermettségét a kispadon is.     Roy tagja volt még az eddigi utolsó kanadai Stanley Kupa-győztes alakulatnak, a Montreal Canadiensnek, és ez a klub most egyedül képviseli a playoffban a sportág őshazáját, mivel a másik hat (Ottawa, Toronto, Winnipeg, Vancouver, Calgary, Edmonton) nem jutott be.    A Canadiens az első körben a Tampa Bay Lightninggal mérkőzik. Előbbiben egy kapus, a friss olimpiai bajnok Carey Price, utóbbiban egy gólerős csatár, Steven Stamkos a "kirakatember".     Az alapszakasz pontkirálya, Sidney Crosby (Pittsburgh Penguins) a szezon legjobb hálóőre díjra esélyesnek tartott Szergej Bobrovszkijt (Columbus Blue Jackets) ostromolhatja, míg a New York Rangers és a Philadelphia Flyers hagyományosan paprikás hangulatú párharcokat vív.    A 2012-es bajnok Los Angeles Kings egy másik kaliforniai csapattal, a sorozatban tizedszer playoffos San Jose Sharksszal meccsel. A Cápák háromszor már eljutottak a főcsoport döntőig, ám onnan sosem kerültek tovább. A rájátszás első fordulójának párharcai:    Keleti főcsoport:Boston Bruins-Detroit Red WingsPittsburgh Penguins-Columbus Blue JacketsTampa Bay Lightning-Montreal CanadiensNew York Rangers-Philadelphia Flyers    Nyugati főcsoport:Anaheim Ducks-Dallas StarsColorado Avalanche-Minnesota WildSt. Louis Blues-Chicago BlackhawksSan Jose Sharks-Los Angeles Kings    A párharcok az egyik csapat negyedik sikeréig tartanak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?