Budapest. A kispadra a hét közben kinevezett Bognár György vezetésével megszerezte első bajnoki pontját a Honvéd.
Kovács Kálmán érkezhet
Budapest. A kispadra a hét közben kinevezett Bognár György vezetésével megszerezte első bajnoki pontját a Honvéd. Mint az a találkozót követő edzői nyilatkozatokból kitűnik, az új szakvezető a mérkőzés után külön megköszönte Gálhidi György munkáját, kiemelve, hogy a szombati eredményben még nagy szerepe volt az egykori mester munkájának is.
Bognár számára a Zalaegerszeg elleni meccs még csak ismerkedés volt a csapattal, ezért jelentett sokat, ahogyan Szurgent Lajos és a kispesti stáb segítette. A hét elején már új segítői lehetnek Bognárnak, információink szerint Kovács Kálmán is visszatérhet a Bozsik-stadionba.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.