Koronavírusos lett, lélegeztetőgépre került a magyar olimpikon

Csollány Szilveszter

Csollány Szilveszter megfertőződött a koronavírussal. Az 51 éves, a versenyzéstől 2003-ban visszavonult, olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász kórházban van, az állapota súlyos, lélegeztetőgépre került – írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet november 23-án telefonon kereste a sportolót, mivel interjút szeretett volna készíteni vele. Csollány ekkor azt mondta, hogy örömmel áll a lap rendelkezésére, de egy hét türelmet kért, mert gyengélkedik. Múlt hétfőn csak sms-ben reagált, ekkor azt üzente, hogy továbbra sem tud nyilatkozni, mert kórházba került.

A lap hétfői megkeresésére már nem válaszolt, délután pedig arról érkezett hír, hogy súlyos állapotban van kórházban. Információk szerint először Sopronban kezelték, majd Budapestre szállították.

Csollány korábban többször is oltásszkeptikus posztokat osztott tovább a Facebook-oldalán.

(Magyar Nemzet)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?