Komoly teszt Svájc ellen

<p>Ma este (20.45) a szlovák labdarúgó-válogatott Svájc ellen játszik barátságos mérkőzést, a helyszín &ndash; válogatott meccsen először &ndash; a nagyszombati Anton Malatinský Stadion lesz.</p>

A barátságos meccs dacára Ján Kozák szövetségi kapitány erős kezdőtizenegyet küld majd pályára. „A jelenlegi játékosok rászolgáltak a bizalomra, hiszen ők harcolták ki az Eb-részvételt. Nem ez a megfelelő idő az új játékosok kipróbálására, válogatott mérkőzésből különben is kevés van. Egy barátságos meccsen is fontos az eredmény, ezért komolyan vesszük a találkozót. Győzni akarunk” – mondta a szakember. A játékosok izgatottan várják a meccset az új stadionban, köztük Novota János, a bécsi Rapid kapusa is. „Még nem jártam a nagyszombati stadionban, nagyon várom a találkozót. Szeretnénk az új stadiont győzelemmel felavatni” – nyilatkozta Novota. Róbert Mak, a PAOK szélsője óvatosságra int, és úgy gondolja, lesz tétje a találkozónak: „Ez egy komoly teszt lesz számunkra egy veszélyes ellenféllel szemben. Az Európa-bajnokság kezdetéig nagyon kevés meccset fogunk játszani, ezért mindent bele kell adnunk. Örülnénk, ha minél több néző jönne el a mérkőzésre. A nagyszombati stadionról eddig csak jót hallottam, ez Szlovákia legmodernebb létesítménye.” A két csapat harmadszor találkozik egymással, az egymás elleni meccsek mérlege eddig egy szlovák és egy svájci győzelem, a gólarány (2:1) a helvéteknek kedvez. Ján Kozák szövetségi kapitány az eredetileg kihirdetett 24 fős keretből csak Róbert Vittekre nem számíthat, aki megsérült a Senica elleni bajnokin. Rajta kívül még Pečovský játéka kérdéses, a többiek bevethetők. A svájciak a szlovákokhoz hasonlóan egyenes ágon jutottak ki az Európa-bajnokságra, a kvalifikáció során hét győzelem mellett háromszor szenvedtek vereséget, Anglia mögé szorulva és Szlovéniát megelőzve a második helyen végeztek a csoportban. A svájciak trénerének, Vladimir Petkovicnak több gondja van a sérültekkel, mint Kozáknak. A boszniai szakember Embolo, Rodriguez és Xhaka játékára sem számíthat, helyettük Steffen, Widmer és Zuffi került a keretbe. A szlovák csapat új mezben lép pályára, amit nemcsak a franciaországi Eb-n, hanem a 2018-as vb-selejtezők során is használni fognak. A mérkőzést a cseh Zelinka vezeti, és a Dajto élőben közvetíti. Azok a szurkolók, akik elkísérték a válogatottat a sorsdöntő luxemburgi találkozóra, ingyen tekinthetik meg az összecsapást. (lz, SITA, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?