Kőhídgyarmat váltja Felsőszelit

western

Heti rendszerességre váltott a Westernlovagló Vándorkupa 2022. Kotra Péter múlt héten még Felsőszeliben lett az open kategória szlalomjában második, szombaton (kezdés 11.00) pedig már házigazda lesz Kőhídgyarmaton. Mit vár a sorozat idei harmadik versenyétől?

Elég sokan jelezték, hogy jönnek, fontos számunkra, hogy mindenki jó érezze magát, jót versenyezzen – mondta érdeklődésünkre a Kotra-rancs feje. – A szokásos, gyorsasági számokból álló versenykínálat mellett nálunk ügyességi verseny is lesz. Lányom, Eleonóra és én is a mezőnyben leszünk, s velünk együtt nyolc lovas, akik nálunk készülnek. Ők is kipróbálhatják felkészültségüket. Kőhídgyarmaton 2019 után lesz újra vándorkupás viadal, jómagam már társalapítóként ott voltam a kezdeteknél. Idén eddig kétszer voltam második és negyedik, örülnék, ha ezt fiatal lovammal hazai pályán is megismételném. A családokra, gyerekekre is gondoltunk, lesz arcfestés, lovagolás és lovaskocsizás – ingyen.”

Felsőszeliben a Nyerges pálya látta vendégül a mezőnyt, reggel ráijesztett az időjárás a szervezőkre, de mire elérkezett a verseny kezdete, minden a legnagyobb rendben volt. Az már nem meglepetés, hogy női elsőségeknek tapsolhattak a jelenlévők, az viszont feltűnést keltett, hogy mind a junioroknál, mind az open kategóriában mindkét számot (szlalom, hordókerülés) egy lovas nyerte: a junioroknál Carla Scholtzová, a nyílt versenyben Bernáth Erika. „Összesen 53 versenyző indult. Reggel még égszakadás volt, de aztán megemberelte magát az időjárás, a talaj magába szívta a sok vizet, és kiváló pálya várta a mezőnyt. Nem csoda, hogy rekordokat futottak rajta. Ez már nem amatőr szintű versenyzés, profi teljesítmény, amit lovasaink nyújtanak. Carla Scholtzová tavalyi elsőségei után újra jelezte, legjobb a mezőnyben, Bernáth Erika is bizonyított. Aznap le sem feküdtem, mert elhúzódott a szokásos nosztalgiabuli, már világos volt, mikor elmentek a zenészek, aztán meg következett az összerakodás” – értékelt lapunknak Lednecky Zoltán, a házigazda Nyerges PT alapító elnöke.

Felsőszeli győztesek, juniorok, szlalom (25 induló) és hordókerülés (25): Carla Scholtcová (Kam Smart Chic Ella, Ranč nad Dunajom Dunaradvány); open, szlalom (19) és hordókerülés (17): Bernáth Erika (Kotra Schick Playboy, Bobek Farm, Naszvad); profi open, szlalom (1): Kiss Péter (Pidi Jack, Nyékvárkonyi Lovasklub), hordókerülés (2). Richard Dobrovocký (Rooster Zippo Maya, JK Lángov dvor). 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?