Kocian a walesiekéhez hasonló stílust vár

„Kielemeztük a walesiek elleni találkozót, rámutattunk a hibákra, és igyekezni fogunk nem megismételni őket. Úgy érzem, pozitív eredménnyel zárult a megbeszélés” – mondta Ján Kocian, a szlovák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a San Marino elleni Eb-selejtező előtti sajtótájékoztatón.

Filip Šebót utólag hívták be a sérült Marek Mintál helyérePavol Funtál felvételeA szakvezető nem csak azért tartotta fontosnak a legutóbbi, 5:2-es szlovák vereséggel zárult mérkőzés elemzését, mert közvetlenül a fiaskó után már nem tudott beszélni játékosaival – a taktikai részleteknek San Marino csapata ellen is hasznukat vehetik Krajčíkék. „Hasonló stílus vár ránk, mint amit a walesiek is képviselnek. A San Marino-iak négy védővel állnak fel, s a többi futballistájuk is védekező felfogásban játszik majd – vagyis gyakorlatilag kilenc ember alkotta védőfalon kell majd áttörnünk. Fontos, hogy mi is odafigyeljünk a védekezésre, és nagy góllövési igyekezetünkben se hagyjunk teret a vendégek csatárainak” – foglalta össze a követendő taktikát Kocian.

San Marino egyike Európa utolsó futballtörpéinek, Andorrával, Luxemburggal és a Feröer-szigetekkel együtt még nem szerzett pontot az aktuális selejtezősorozatban, s a legrosszabb gólarány is az ő nevükhöz fűződik. Kilenc meccs alatt csak egyszer találtak kapuba, viszont 43 gólt kaptak.

„Remélem, nem nálunk fogják növelni rúgott góljaik számát – jelentette ki Kamil Čontofalský, a Zenit Szentpétervár kapusa, aki Matej Krajčíkkal együtt elkísérte a trénert a sajtótájékoztatóra (s így, bár Kocian nem akarta előre elárulni, hogyan osztja szét az egy egész meccset és a két félidőt kapusai között, kiderült, hogy a San Marino-iak ellen valószínűleg Čontofalský áll majd a kapuba). – Minden részletre oda kell figyelnünk. Én azt sem fogom bánni, ha az egész meccs alatt nem lesz semmi dolgom, azt sem, ha nem is találkozom a labdával, csak nyerjünk! Ha viszont nem sikerül idejében gólt lőnünk, kínlódás lehet a vége…”

Blažej Vaščák, az olasz másodosztályú Cesena labdarúgója az egyetlen újonc, s még nem tudja, az Eb-selejtezőn vagy a keddi, horvátok elleni barátságos mérkőzésen számít-e rá az edző. „Minden lehetőségnek nagyon örülök, függetlenül attól, melyik meccsen léphetek pályára, mindent meg fogok tenni a győzelemért.” Vaščák először tagja a válogatottnak, de nem ismeretlen számára a helyzet: „Érdeklődéssel figyeltem a csapat eredményeit, néhány sráccal jó haverok vagyunk, így velük beszélgettem is a meccsekről. Nem épp a legideálisabb a közhangulat, de nem kell felettünk még pálcát törni, fiatal csapat vagyunk, és a következő selejtezőben sokkal jobbak leszünk!” (sita, bt)

VÁRHATÓ ÖSSZEÁLLĺTÁS

SZLOVÁKIA: Čontofalský–P. Petráš (Šinglár), Škrtel, J. Ďurica, Szabó–Hamšík–Šesták, Sapara (J. Kozák), M. Čech–Hološko, Šebo. (s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?