<p>Miroslav Klose marad még egy évet az olasz bajnokságban harmadik helyen végzett Lazio labdarúgócsapatánál a klub sportigazgatója szerint.</p>
Klose marad még egy évet a Laziónál
A 37. születésnapját jövő héten ünneplő világbajnok támadóval kapcsolatban Igli Tare hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a játékosnak még egy év hátra van szerződéséből, s nem jelezte a klubvezetés felé, hogy távozni szeretne. Klose korábban a visszavonulásról is beszélt már, most azonban annyit mondott csupán, hogy családjával egyeztet majd a kérdésben a szezont követően. A Lazio a Seria A-ban, a vasárnapi utolsó fordulóban Nápolyban aratott 4-2-es sikerével szerezte meg a bronzérmet, mely révén a Bajnokok Ligája selejtezőjében szerepelhet a következő idényben. A világbajnokságok történetének legeredményesebb játékosa a bajnokságban 13, míg az Olasz Kupában három gólt szerzett a 2014/2015-ös szezonban, melyben a Lazio a kupában döntőbe jutott, s ott csak hosszabbításban kapott ki a Juventustól.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.