Klose ismét egészséges, edzői feladatára koncentrálhat

Miroslav Klose

Miroslav Klose, a németek világbajnok labdarúgója felépült trombózisából, és készen áll edzői karrierje folytatására.

A 43 éves korábbi támadó - aki a vb-ken szerzett 16 találatával világrekorder a férfiak között - a német Kicker magazin hétfőn megjelent számában elmondta: ismét teljesen jól és egészségesnek érzi magát, másfél hónapja rendszeresen tud sportolni, focizik, teniszezik és fut, az orvosai pedig mindent rendben találtak nála, így folytathatja a munkáját edzőként, de már önálló kihívásra vágyik.

Klose május végén jelentette be, hogy egészségügyi okokból rövid szünetet kell tartania, miután orvosai trombózist állapítottak meg nála. A 137-szeres válogatott, ezeken a mérkőzéseken összesen 71-szer eredményes játékos 2014-ben világbajnoki címet nyert, legutóbb Hansi Flick vezetőedző szakmai stábjában dolgozott a Bayern Münchennél.

"Egyedül akarok megállni a lábamon, de előbb még fel kell építenem magam profi edzőként, amihez megvan bennem a kellő szenvedély és elkötelezettség" - nyilatkozta a lengyel származású szakember, hangsúlyozva, hogy a válogatotthoz biztosan nem követi Flicket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?