Filip Horanský (TASR-felvétel)
Kližan győzött, és Horanský is helytállt
Nem jött be Dominik Hrbatý taktikai húzása. Denis Shapovalov 6:4, 7:5-re legyőzte a Davis-kupa-újoncot, Filip Horanskýt a Szlovákia – Kanada összecsapáson. Kližan azonban egyenlített Auger-Aliassime ellen.
Az első szorosabb Shapovalov-adogatójátékra a 6. gémig kellett várni, Horanský 40:40-ig is eljutott, ám ez után megrázta magát a kanadai, és két remek adogatással hozta a játékot. A hetedik játékban aztán megszületett az első brék is. Shapovalov remekül fogadta Horanský szerváit, és magabiztosan vette el a szlovák adogatását. A következő játékban Horanskýnak azonnal lett volna esélye visszavenni az elbukott gémet, el is jutott 40:15-ig, ám nem tudta kihasználni azt, hogy Shapovalov egy játékon belül két kettőshibát is vétett, így a kanadai 5:3-ra meglépett. Innen pedig már behúzta a játszmát a világranglista 25. helyezettje, 6:4-re Kanadáé lett az első szett.
A csütörtöki sorsoláson Dominik Hrbatý kapitány azt mondta, látta, ahogy Shapovalov az edzéseken gyorsította a labdameneteket, arra törekedett, hogy minél előbb véget érjenek, ennek ellenszereként választotta Horanskýt. Ez a taktikai húzás csak hellyel-közzel jött be, a hosszabb labdamenetek nagy részét ugyan a szlovák teniszező nyerte, de Horanský nem sűrűn tudta ezeket rákényszeríteni Shapovalovra.
A második szett elején fej fej mellett haladtak a játékosok, Horanský is feljavult fogadóként, többször is szorosabbá tette Shapovalov adogásait, ezért is volt váratlan, hogy a második szett ötödik gémében mégis a kanadai jutott bréklabdához. A szlovák teniszező azonban szép játékkal megvédte az adogatását – 3:2. Amihez nagyban hozzájárult a háromnegyedig megtelt AXA Aréna közönsége is. A maroknyi kanadai csoport és a szlovák kemény mag az „átlagos” szurkolókkal kiegészülve egymást licitálták túl szurkolásban, ezzel teremtve fantasztikus hangulatot.
4:4-nél Filip Horanský semmire hozta a saját adogását, így 5:4-nél Shapovalovnak a szettben maradásért kellett adogatni. Shapovalov kettőshibát vétett, és a bíróval is vitatkozni kezdett, mondván megzavarták a szervájában. Majd Horanský tett tanúbizonyságot arról, mekkora sportember. A vonalbíró outot mondott Shapovalov ütésére, már a székbíró is úton volt, hogy megvizsgálja a labda nyomát, amikor a szlovák teniszező maga jelezte, hogy jó volt az ellenfél labdája. Ezzel 40:15-re ellépett Shapovalov, és behúzta az adogatását – 5:5. Sőt, utána azonnal brékelte is Horanskýt, így a meccsért adogathatott. Amit probléma nélkül meg is oldott, így 1 óra 18 perc alatt, 6:4, 7:5-re legyőzte Horanskýt és megszerezte Kanadának az első pontot.
Utóbbi a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elején nagyon ideges volt, aztán egyre jobban felvette a meccs ritmusát, és megszokta a hangulatot is. „Libabőrös lettem, olyan fantasztikus volt a hangulat, életem végéig emlékezni fogok az első Davis-kupa meccsemre. Talán aktívabbnak kellett volna lennem a labdamenetekben, akkor több hibára kényszeríthettem volna Shapovalovot. Sajnos, a bréklabdáimat nem tudtam kihasznál, vagy kerettel találtam el a fontos pillanatokban a labdát, vagy épp hogy a vonal mellé ütöttem” – összegezte a fiatal szlovák teniszező.
A következő meccsen a szlovákok ásza, Martin Kližan lépett pályára a 18 éves Felix Auger-Aliassime ellen. Nem kezdődött jól a párharc a hazaiak számára, a rutinos teniszezőt szinte leütötte a pályáról a fiatal kanadai, 20 perc után 1:4-re vezetett Auger-Aliassime. Ezután azonban megfordult a játék képe, a szlovák játékos dominált a mérkőzésen, sorozatban négy gémet nyert, és 7:5-re behúzta az első szettet. A másodikban is ugyanígy folytatta Kližan, és ezúttal ő vezetett 4:1-re. A hatodik játszmában ugyan hárítania kellett egy bréklabdát, de végül behúzta a gémet. Auger-Aliassime is hozta a saját adogatását, így Kližannak szerválnia kellett a meccsért és az egyenlítésért. Ám nem tudta megtartani az adogatását, két bréklabdát ugyan hárított, de a harmadikat kihasználta a kanadai – 3:5.
Auger-Aliassime ziccert rontott a saját adogatásánál, egy lecsapást belevert a hálóba, majd egy könnyebb pontot is elbukott, így Kližan jutott három bréklabdához, amiből azonnal az elsőt ki is használta, így 7:5, 6:3-ra megverte ellenfelét. Ezzel az első nap után 1:1-re áll a párharc a Világcsoport 18 csapatos döntőjébe való jutásért.
Szombat délelőtt 11-kor a párosokkal folytatódik az összecsapás, utána a másik két egyes következik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.