Kiütötték a Puskást és a Diósgyőrt

Ivan Petrjak

Ezúttal a Vidi és a Ferencváros sem botlott, így folytatódik a versenyfutás a bajnoki címért. A Kisvárda, a PAFC és a DVTK vív nagy harcot a bennmaradásért. Körkép a labdarúgó NB I 22. fordulójáról.
 

Könnyed Fradi-siker


A Ferencváros az első félidőben még nem tudta kihasználni helyzeteit, majd a szünet után bő tíz perc alatt lerendezte a Puskás Akadémia elleni mérkőzést. Igaz, ehhez az is kellett, hogy Farkas Ádám befújjon egy erősen véleményes 11-est a Fradi javára. A zöld-fehérek 4:0-ra nyertek, és továbbra is magabiztosan vezetik a bajnokságot. A felcsútiakat dupla csapás érte, hiszen az újabb vereséget követően közel kerültek a kiesőzónához, ráadásul Hegedűs János agyrázkódást szenvedett, miután ütközött Sigér Dáviddal. A PAFC védőjét azonnal kórházba szállították, az állapotáról Radoki János, a Puskás Akadémia vezetőedzője nyilatkozott: „Elég súlyosnak tűnik a sérülése, a fél arcát nem érzi. Reméljük, minél előbb felépül, de az biztos, hogy minimum egy meccset ki kell hagynia.”


A vendégek szakvezetője a mérkőzésről is elmondta véleményét: „Négy gólt kaptunk, de kaphattunk volna ennél többet is, hiszen nem játszottunk jól, nem nyertünk párharcot. A Fradin az első pillanattól látni lehetett, hogy nagyon meg akarja nyerni ezt a meccset. Mi végig asszisztáltunk a játékukhoz, így nem is lehetett más a vége.”


Szenvedett a Vidi


A Vidire papíron még könnyebb ellenfél várt. Marko Nikolics csapatának azt a Haladást kellett legyőznie hazai pályán, amely eddig mindössze két pontot szerzett idegenben. A fehérváriak sokáig szenvedtek, egyáltalán nem látszott, hogy a két együttest 27 pont választja el egymástól a tabellán. A Vidi végül az exszombathelyi Kovács István találatával hozta a kötelezőt, és megtartotta hatpontos hátrányát a Ferencváros mögött. 


Marko Nikolics a nehezen megszületett győzelem ellenére sem volt elégedetlen: „Nagyobb kockázatot kellett volna vállalnunk már az első félidőben is. A Haladás nagyon jól megszervezte a védekezését, ezért nem volt könnyű dolgunk. Sokáig nem tudtunk betalálni, emiatt kicsit idegesek lettünk. Az a legfontosabb, hogy végül három pontot szereztünk.”


Horváth Ferenc szerint a Hali nem játszott rosszabbul ellenfelénél. „Az történt, ami általában szokott a meccseinken: vannak helyzeteink, amelyek kimaradnak, az ellenfél betalál, és megnyeri a meccset. Nem futballoztunk gyengébben, mint a Vidi. Egy pontot minimum megérdemeltünk volna, de akár hármat is” – zárta a Haladás edzője.


Újpesti ötös


A forduló legnagyobb győzelmét az Újpest aratta, ráadásul azt a Diósgyőrt ütötte ki 5:0-ra, amely tavasszal még veretlen volt, és legyőzte a Vidit, valamint a Honvédot is. 


Fernando Fernández, a Diósgyőr szakvezetője szerint csapata visszatért a földre: „A futball olyan, mint az élet, ha elveszíted az alázatodat, akkor véged. Mi most elveszítettük, és visszatértünk a földre. Semmit nem tudtunk megvalósítani abból, amit szerettünk volna, pedig tudtuk, hogy az Újpest letámad. Nyolc meccsen át gyűjtögettük a pontokat, ezt most eltehetjük egy dobozba és koncentrálhatunk a maradék tizenegy mérkőzésre.”
 

Érdekes

A forduló nyertese: az Újpest csapata

Úgy tűnik, a liláknak nagy lökést adott a két héttel korábbi derbin a 93. percben megmentett egy pont. Nebojsa Vignjevic csapata azóta mindkét bajnokiját kapott gól nélkül hozta, ráadásul most egy ötöst rámolt a Diósgyőr kapujába és már a harmadik helyen áll.

Érdekes

A forduló vesztese: Nagy Sándor (DVSC)

A debreceniek nem egyszer köszönhettek már fontos pontokat kapusuknak, aki rendre kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt a bajnokságban. A Paks ellen azonban egy szerencsétlen mozdulat sokba került csapatának. A 63. percben ugyanis Kecskés szögletét a saját kapujába ejtette, amivel a hazaiak kiegyenlítettek, majd végül megnyerték a mérkőzést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?