Kilenc győztes ütközet Porto Carrasban

<p>Óvodásként már megtanulta a huszár lépését, ami a legbonyolultabb a sakkban. Hatévesen nyolcadik lett az Európai Unió bajnokságán, tavaly ugyanezen a tornán már csak egy döntetlen választotta el a dobogótól, idén nyáron pedig kétpontos előnnyel megnyerte az uniós versenyt. Október végén a világ 81 képviselője között ezüstérmet szerzett a Porto Carras-i korosztályos világbajnokságon. Tizenegy sakkparti után kilencszer győztesen állt fel az asztaltól.</p>

Morvay Eszter nyolcéves New York-i kislány. Amerikában született, egy ottani főiskolán tanító édesanyjával él a világvárosban. Mindketten galántaiak. „Eszti magán-leányiskolába jár, és közben péntekenként a helyi Marshallklubban sakkozik. Majdnem minden hétvégén versenyen van – meséli a sakkozó lány édesanyja, Morvay Gabriella. – Lányom a galántai Kodály Zoltán Alapiskolába van beíratva, ott kell vizsgáznia az év végén. Kettős állampolgárságú. Én tőle tanultam meg sakkozni, napközis tanára figyelt fel tehetségére. Hogy kijutott a világbajnokságra, abban a szlovák utánpótlás-válogatott edzője játszott nagy szerepet. Ha ő, vagyis Peter Paleček nem lett volna, Eszti biztosan nem éri el ezt a sikert.”
Eredetileg amerikai színekben indult volna Eszter a világbajnokságon. „Mivel nem került be a válogatottba, és azt sem engedélyezték, hogy saját költségünkre utazzunk ki a vb-re, ezért végül szlovák színekben ült asztalhoz” – derül ki az előzményekről. Ami aztán Porto Carrasban történt, azt az amerikaiak is bánhatják, hiszen Morvay Eszter tizenegy partija közül háromban amerikaival találkozott, és mindegyiket megnyerte. De ugyanúgy neki gratulált a győzelem után két-két orosz és indiai, valamint egy-egy kanadai és bolgár kislány is. Mindössze egy kazah ellenfelétől, és a későbbi, kínai világbajnoktól kapott ki, de így is egypontos előnnyel lett második. „A kínaitól félt, és látszott is a játszmáján, nagyon elrontotta. Legjobban a 4., a 6. és a 7. fordulóban játszott, s ezekben a partikban két orosz és egy amerikai ellenfelet győzött le” – foglalta össze a torna eseményeit Morvay Gabriella.
Peter Paleček a szlovákiai sakk legnagyobb tehetségei között emlegeti Esztert. „Ha kitart munkabírása, fejlődési lehetőségei határtalanok lesznek – írja értékelésében a válogatott edzője. – Eszternek kiváló az emlékezőképessége, az edzésen rendkívül szorgalmas és becsületes. Főleg abban tűnik ki a vele azonos korúak közül, hogy szokatlanul jól tud összpontosítani, szinte semmi sem zavarja meg játék közben. A világbajnokságon is tudta, mit akar elérni, és ennek rendelt alá mindent.”
Eszterről elárulja, hogy nagyon kedves, eszes kislány, akinek a kutyák és a macskák a kedvencei. Bármilyen fajtájú, korú vagy nagyságú lehet az a négylábú, és akár veszélyesen ugathat is, ő egy másodperc alatt megszelídíti. Nem tudni, hogy e képességét, beveti-e sakkozás közben, de tudásával, felkészültségével mindenképpen jelzi ellenfeleinek, hogy bábukkal vezetett hadserege roppant veszélyt jelent számukra. Erről Porto Carrasban kilenc győztes ütközete árulkodott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?