Ki lesz Goffa edző utódja?

Pozsony. Már napok óta nincs trénere a II. labdarúgóliga élmezőnyében tanyázó rimaszombati labdarúgócsapatnak. Történt ugyanis, hogy Vladimír Goffa gondolt egyet, s elment Zsolnára, a bajnok másodedzője lett. A gömöriek egyelőre még nem döntötték el, ki is lesz az utódja.

Pozsony. Már napok óta nincs trénere a II. labdarúgóliga élmezőnyében tanyázó rimaszombati labdarúgócsapatnak. Történt ugyanis, hogy Vladimír Goffa gondolt egyet, s elment Zsolnára, a bajnok másodedzője lett. A gömöriek egyelőre még nem döntötték el, ki is lesz az utódja. Van idejük, hiszen csak január 8-án kezdődik a téli alapozás.

Vas Ferenc klubelnök: „A főszponzor és az igazgatótanács javaslatára nevezzük majd ki az új szakvezetőt. Információim szerint még nem döntöttek az illetékesek, akik minden bizonnyal, az új polgármesterrel is tárgyalnak majd. Szerintem egy hét múlva mindenre választ kapunk. Én annak örülnék a legjobban, ha ismét Szikora György irányítaná a csapatot, hiszen nagyon jól ismeri a futballistákat.”

A népszerű szakember az őszi idényben a rimaszombatiak játékosügynöke volt, minden mérkőzést megtekintett, s az átigazolásoknál is figyelembe veszik majd a javaslatait.

Eddig két futballista távozott a Tauris stadionból: Teplanský és Friga visszatért Nagytapolcsányba, illetve Zsolnára. Az új szerzeményekkel kapcsolatban Vas Ferenc a következőket nyilatkozta: „Annyit elárulhatok, hogy több játékossal is tárgyalunk, s biztatóan alakulnak a dolgok. Ha velük egyezségre jutunk, azt hiszem, a klubvezetőkkel is szót értünk. Hogy végül is kik szerepelnek majd a tavaszi mérkőzéseken, arról az új vezetőedző dönt...” (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?