Kézi BL: a Győr és a Fradi is nyert

Mindkét magyar csapat győzelemmel kezdett a női kézilabda BL középdöntős csoportjának 1. fordulójában.A győriek házigazdaként 39:22-re lelépték a szlovén Krim Ljubljanát, pedig a meccs elején még a vendégek vezettek (4:6). A 10.

Mindkét magyar csapat győzelemmel kezdett a női kézilabda BL középdöntős csoportjának 1. fordulójában.

A győriek házigazdaként 39:22-re lelépték a szlovén Krim Ljubljanát, pedig a meccs elején még a vendégek vezettek (4:6). A 10. percben a brazil Amorimot másodszor állították ki, így Ambros Martín vezetőedzőnek át kellett szerveznie a védelmet. A győriek Görbicz három góljával, illetve Bódi találatával három perc alatt fordítottak (8:6), ezzel lendületbe kerültek, és rohamosan növelték az előnyüket. A meccs utolsó perceiben minden győri cserejátékos lehetőséget kapott.

„Ellenfelünk a csoportkörben tiszteletet parancsolóan teljesített. Az első 15 percben volt játékosunk, Vesna Milanovic-Litre meglepett bennünket, de utána feljavult a védekezésünk, sok labdát tudtunk szerezni, és gyors indításokból lőttük a góljainkat. Annak örülök a legjobban, hogy a második félidőben a jelentős előny birtokában sem vettünk vissza a lendületből” – nyilatkozta Martín.

A Ferencváros metzi mérkőzése már jóval izgalmasabb volt, az első félidőben hol a házigazda franciák, hol a vendég zöld-fehérek vezettek. Sorsdöntőnek a második félidő eleje bizonyult, amikor a Metz több mint 11 percen keresztül képtelen volt gólt dobni, ezt kihasználva az FTC már 25:19-re is vezetett. Hornyák és Kovacsics mellett továbbra is a kapus Bíró Blanka játszott kiemelkedően, és bár a hajrában ellenfele figyelmetlenségei miatt csak a Metz dobott gólt, a Ferencváros sikere nem forgott veszélyben (25:28). „Óriási fegyvertény a második félidőben mutatott játékunk és a győzelem, amellyel a Metz hazai veretlenségét vettük el. Ez a siker akkor ér majd igazán sokat, ha jövő hét végén a Thüringer ellen is megszerezzük a két pontot” – tekintett előre Elek Gábor, a Fradi vezetőedzője. (MTI, nso)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?