Kezdődik a Fortuna Liga rájátszása, kötelező győzelem vár a DAC-ra

dac

A hétvégén elkezdődik a labdarúgó Fortuna Liga tíz fordulóból álló rájátszása. A DAC ma (17.00) az aranyosmarótiakat fogadja a MOL Arénában.

A DAC a 2., míg az aranyosmarótiak az 5. helyen zárták a 22 fordulóból álló alapszakaszt, amely során a két csapat kétszer találkozott egymással: augusztusban a DAC vendégként győzni tudott 2:1-re (a dunaszerdahelyi gólokat Kalmár és Divkovic szerezte), de decemberben az aranyosmarótiak visszavágtak, és nagy meglepetésre, ugyanakkor megérdemelten vitték el a három pontot a MOL Arénából egy 3:1-es győzelemnek köszönhetően.

A két csapat örökmérlege a DAC javára billen: 20 bajnoki mérkőzésen eddig 10 dunaszerdahelyi és 5 aranyosmaróti győzelem mellett 5 döntetlen született. A két csapat utolsó kilenc egymás elleni mérkőzésén kivétel nélkül be tudott találni mindkét gárda – utoljára 2016-ban egy 1:0-s DAC-győzelem alkalmával fordult elő, hogy valamelyik csapat gól nélkül maradt.


Fizikálisan erős ellenfél
Érdekesség, hogy a mai mérkőzés egyben a bajnokság két legproduktívabb játékosának összecsapása is lesz: hazai oldalon Kalmár Zsolt 12 gólnál és 5 gólpassznál, míg a vendégeknél Dávid Hrnčár 6 gólnál és 10 gólpassznál jár a szezonban. Emellett a vendégek támadósorában ott van a góllövőlista éllovasa, a 13 gólos Filip Balaj is.

„Minden mérkőzésre győztes szándékkal állunk ki, de tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mivel jó ellenfelekkel találkozunk. Minimális célkitűzésünk a második hely megtartása, de majd meglátjuk, mire leszünk képesek a továbbiakban – nyilatkozta Jannik Müller, a DAC védője a klub honlapjának. – Fizikálisan egy nagyon erős, a párharcokat kimondottan kereső gárdával találkozunk. Legutóbb odahaza vereséget szenvedtünk tőlük, de a rájátszás elején szeretnénk otthon tartani a három pontot. A hétvégi ellenfelünk játékosai nagyon egységesen védekeznek, ezzel pedig általában meg szokott gyűlni a bajunk. Jól viszik végig a gyors ellentámadásaikat, legutóbb két gólt is így kaptunk ellenük, ezért kiemelten oda kell figyelnünk a hibák elkerülésére.”

A mai találkozó Marko Divkovic számára különösen érdekes lesz: a horvát támadónak ez lesz a 100. bajnokija DAC-mezben, 21 évével ő a legfiatalabb, aki valaha elérte ezt a mérföldkövet.

A DAC egyébként nem a legjobb formában vág neki a rájátszásnak: ha az utóbbi tíz forduló mérlegét vennénk figyelembe, Bernd Storck legénysége csak a tabella 6. helyén állna.


Kilencen a cserepadon
A Fortuna Ligát irányító Ligás Klubok Úniója (ÚLK) fontos változtatást jelentett be a rájátszás első fordulója előtt: mától a klubok összesen kilenc cserejátékost nevezhetnek a bajnoki mérkőzésekre az eddigi hét helyett.

A fortunaliga.sk honlap szerint a változtatást a klubok kérésére eszközölték. Az edzők továbbra is ötször cserélhetnek egy mérkőzés során, legfeljebb három játékmegszakítással. (lz, dac1904.sk)

Érdekes

Folytatódik a Slovnaft Cup

A Szlovák Labdarúgó-szövetség döntése szerint kizárólag az I. és II. ligás csapatok részvételével folytatódik a labdarúgó Slovnaft Cup. Ez azt is jelenti, hogy a DAC játék nélkül jutott tovább a Pata csapata ellen. A játék nélkül kiesett alacsonyabb osztályú csapatok kárpótlásul a következő kiírásban abban a fordulóban kapcsolódhatnak be a küzdelmekbe, amelyikben az ideit befejezték.

A folytatásban összesen 16 együttes fog szerepelni, de jelenleg 19-en vannak versenyben. 13 csapat automatikusan kvalifikálta magát a nyolcaddöntőbe, a maradék három helyért az a 6 együttes száll harcba, amely a kupa tavalyi kiírásában a leggyengébben szerepelt.

A nyolcaddöntőbe jutásért: ŠTK Šamorín–KFC Komárno, Michalovce–FC Košice, Dubnica n/V.–Podbrezová.
A mérkőzéseket március 23-án és 24-én rendezik. 

A nyolcaddöntőkre április 7-én kerül sor, a sorsolást később tartják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?