Kétszer dördült az ágyú a gútai maratonon

futás
Gúta |

Nem esett, ezúttal hó sem fedte az útvonalat, így gond nélkül lehetett futni a 11. Gútai Vízkereszt Maratonon. Csak kondi és kitartás kellett hozzá. Kétszer dördült az ágyú, ami ezen a versenyen a rajtot jelzi már évek óta. Kilenckor a hosszabb ideig futókat, tízkor a szinte teljes mezőnyt indította. Összesen 205 versenyző vágott neki a kilométereknek.

Amint az várható volt, előbb a félmaratoni futók értek célba. Pontosabban a két legjobb, a pozsonyi Šimon Wahlandt és a Sebechlebyből érkezett Ján Sopko. „Szinte végig elöl haladtak, és csak a város utcáin húzott el a pozsonyi győztes, közel 200 métert vert riválisára, ők ketten pedig utcahossznyi előnnyel értek célba, közel négy percet verve e mezőnyre – elevenítette fel a történéseket Zsélyi Zoltán házigazda, aki ezúttal nem indult, a célban várta a befutókat. – Ennél jóval nagyobb fölénnyel lett első a maratoni távon az alsókubíni Ján Červeň, akivel egy ideig csak a félmaraton két hangadója tartotta az iramot. Egyedül csak a győztes ért három órán belül a célba. Sokáig nem érkezett senki utána, azt hittük, eltévedtek a többiek.”

futás

Zsélyi Zoltán szokásához hűen érdekességekkel is szolgált. Társszervező feleségével nem kellett izgulniuk, mert a verseny napjára elég segítőtárs jött össze a megbetegedettek helyett. Több érkező futó megijedt, mikor hallotta a kilenc órai durranást, azt hitték, lekésték a rajtot. Egy losonci versenyző pedig fél órával a rajt előtt telefonált Érsekújvárból, hogy ő nevezne, mert futni akar. Bediktálta az adatait, és felkerült a rajtlistára. Aztán épphogy besorakozott a többiek közé, és már megszólalt az ágyú. Egy futó hölgy meg egyenesen a versenytávról hívott a szervezőknek, hogy a vártnál lassabban fut, s arra kérte őket, hogy lelkére kössék a célban talpaló férjének, ne aggódjon, majd megérkezik. Utolsóként meg is érkezett. Akárcsak a nyolc árvai futó, de ők jóval korábban, a legjobbak között. Egy mikrobusznyi nádszegi hölgy is volt a mezőnyben, és még sokan mások Dél-Szlovákiából, megtisztelve ezzel a térség egyedüli maratoniját. Zsélyi Zoltán pedig nem győzte őket fogadni a célban. Örültek az újabb találkozásnak.

Érdekes

A legjobbak

Maratoni táv (81 induló): 1. Ján Červeň (Dolný Kubín) 2:15:25, leggyorsabb nő: 11. Szuhi-Lestár Erika (Esztergom) 3:26:15.

Félmaratoni táv (124 induló): 1. Šimon Wahlandt (Pozsony) 1:15:50, leggyorsabb nő: 29. Heringh Veronika (Csallóközkürt) 1:40:30. (jmk)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?