Kétperces ökölcsata

Pozsony. A jégkorong ST Extraliga playoff-döntőjének első mérkőzése – a címvédő Slovan hosszabbítás után, a 94.

Hudec (jobbról) Tomas megkerülésével tör a kassaiak kapuja felé a pénteki mérkőzésen. A Slovan csatára nem csak hokizott, a verekedésből is kivette a részét. ČTK-felvételPozsony. A jégkorong ST Extraliga playoff-döntőjének első mérkőzése – a címvédő Slovan hosszabbítás után, a 94. percben szerzett szerencsés góllal nyert 2:1-re – felettébb sportszerű volt, a hokisok csakis a játékra összpontosítottak, másfél órán át látványos, színvonalas jégkorongot produkáltak, s a maratoni, idegtépő csata után percekig szólt a lelátókon a vastaps. Már-már úgy tűnt, a második pozsonyi összecsapáson – ismét a házigazdák győztek, ezúttal 3:0 arányban – sem lesz probléma, amikor az 53. perc elején, háromgólos Slovan-vezetésnél elszabadult a pokol, pillanatok alatt szikrázó tömegverekedés tört ki a vendégek kapujánál. Tegyük hozzá: teljesen feleslegesen.

Šimonovič, a kassaiak kapusa minden különösebb gond nélkül megszerezte a korongot, Hudec, a pozsonyiak csatára már beletörődött abba, hogy ebből az akcióból nem lesz semmi. Jött azonban nagy lendülettel Škovira, a vendégek szélsője összeütközött Hudeccal, s mindketten ráestek Šimonovičra, aki nekirontott Hudecnak, majd – Rybár kapust kivéve – a többi játékos is bekapcsolódott az ökölcsatába. Sőt, a cserepadról is jött az erősítés, az egyik oldalon a harmadik gól szerzője, Lažo, a másikon pedig a kassaiak kőkemény hátvédje, Segľa volt a legaktívabb. A kétperces verekedést nagyon élvezte a közönség, Jakubec játékvezető viszont nem, hosszas tanakodást követően két „bunyóst”, Lažót és Segľát végleg kiállította, négyen-négyen pedig egyaránt kétperces kisbüntetést kaptak.

„Škovira kezdte a bunyót, ha nem teper le, semmi sem történt volna. Különben két jobbhorgot kaptam Šimonovičtól, ezután ráugrottam és lehúztam a mezét, majd intettem vele a nézőknek. Ezt nem lehetett kihagyni. Különben már régóta idegesítjük egymást, most is megfenyegetett, ezért támadtam rá! Azért vagyok a jégen, hogy provokáljam őt” – mondta Michal Hudec, a Slovan csatára.

Miroslav Šimonovič igencsak szűkszavú volt, nem kommentálta az ökölcsatát: „Senkivel sincs problémám, ki is tulajdonképpen az a Hudec?!”

Ma és holnap (mindkét visszavágót 17 órától élőben közvetíti az STV 2) Kassán folytatódik a hokibajnokság fináléja, amely négy győzelemig tart. Reméljük, a kelet-szlovákiai folytatás olyan lesz, mint a csütörtöki pozsonyi nyitány. Sportszerű és színvonalas hokit láthatnak majd a sportág rajongói, nem pedig szorítóba illő jelenteket.

„Ha valaki azt hiszi, verekedni megyünk Kassára, nagyot téved, legalább egy gólt szeretnék ütni a visszavágókon” – nyilatkozta határozottan Michal Hudec, aki egy évvel ezelőtt Kassán összeverekedett Kristián Kováčcsal (Pozsonyban nem játszott). A kassai kollégák szerint a továbbiakban már jégre lép...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?