Kerékpármaraton tizedszer

Feltekert a világ legmagasabb vulkánjára egy német kerékpáros
Nyékvárkony |

 Szombaton 7 órakor a nyékvárkonyi futballpályáról rajtol el a X. Danube Bike Maraton mezőnye, amelyet az alistáli Ali-Bi Polgári Társulás és a nyékvárkonyi Hegyen-Völgyön Túraklub közösen szervez.

A sporteseményen több táv és nehézségi fokozat között választhatnak az érdeklődők: a családok számára kiírt 5 km-es táv végig Nyékvárkony községen belül vezet, de lesznek 12, 48 és 75 km hosszú, végig aszfalton vezető távok is. A vállalkozó szelleműek kipróbálhatják az 50 kilométeres távot, ami földúton, kanálisparton, kavicsos úton és erdős részen át is vezet. „Mi tavaly rendeztünk egy az ideihez hasonló kerékpártúrát, ami nagyon jól sikerült, az alistáli Ali-Bi pedig már évek óta sikeresen szervez ilyen jellegű eseményeket. Mivel tavaly a két csapat két hasonló eseményt szervezett, így úgy döntöttünk, az idén társulunk – tudtuk meg Csörgő Tamástól, a Hegyen-Völgyön Túraklub szervezőjétől. A Danube Bike Maraton mindegyik versenyszáma a nyékvárkonyi futballpályán rajtol és ér véget, a szervezők gyerek, junior, felnőtt és szenior kategóriát is indítanak, a dobogósokat mindegyik kategóriában külön fogják díjazni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?