Kenderesi Tamás
Kenderesi Tamás megszólalt a zaklatási váddal kapcsolatban
A dél-koreai rendőrség megtiltotta, hogy Kenderesi Tamás elhagyja az országot, mert vizsgálat indult az olimpiai bronzérmes ellen szexuális zaklatás ügyében - jelentették be a helyi hatóságok vasárnap.
A kvangdzsui vizes világbajnokságon részt vevő Kenderesit vasárnap hajnalban állították elő és hallgatták ki egy helyi éjszakai bárban történt esetről - mondta a kvangdzsui rendőrség illetékese a Reuters brit hírügynökségnek.
A Yonhap hírügynökség szerint egy 18 éves nő hívta a rendőrséget.
A magyar csapat illetékese megerősítette, hogy a riói olimpián bronzérmes Kenderesit kihallgatták, majd szabadon engedték és visszatért az sportolók falujába.
Nem engedélyezik azonban, hogy elhagyja Dél-Koreát a következő 10 napban - mondta egy rendőrségi illetékes.
A Yonhap hírügynökség korábban azt jelentette, hogy a sportoló tagadta a vádakat.
A vb vasárnapi zárása után Kenderesi Tamás nyilatkozatot adott ki a történtekről.
"Szombat éjszaka, egy szórakozóhelyen a mellékhelyiségből visszafelé haladva a táncparkett felé, hozzáértem egy ott dolgozó, koreai táncoslány fenekéhez. Meg sem álltam mögötte, egyetlen, talán meggondolatlan mozdulatot tettem, ami miatt az érintett lány komolyan megharagudott, és feljelentést tett ellenem." - írta, jelezve, "megértve a helyzet komolyságát, teljes együttműködést tanúsítottam mindvégig".
"A rendőrségen közölték, hogy az esetről a biztonsági kamera felvétele rendelkezésükre áll, igaz, ezt nekem nem mutatták meg. Ezek alapján őszintén bízom abban, hogy igazolást nyernek a szavaim. Úgy gondolom, nem követtem el semmilyen súlyos vétséget, azt viszont meg kell értenem, hogy megsértettem bizonyos erkölcsi normákat, amely a helyi értékrend alapját képezik. A történteket sajnálom, a koreai lánytól szeretnék elnézést kérni, amennyiben valóban megbántottam, de a szexuális zaklatás vádját teljes mértékben visszautasítom" - fogalmazott az úszó.
A Magyar Úszó Szövetség vasárnapi közleményében jelezte, a koreai magyar nagykövetség munkatársaival együttműködve mindent elkövet annak érdekében, hogy kétséget kizáróan tisztázódjék, jogosak-e a Kenderesi Tamás ellen felhozott vádak.
"A vizsgálati szakaszban a magyar válogatott tagját megilleti az ártatlanság vélelme, ugyanakkor ha hivatalosan igazolást nyer vétkessége, úgy a MÚSZ a szövetség fegyelmi bizottságát fogja felkérni a további lépések megtételére. A Magyar Úszó Szövetség elítél mindennemű, az emberi méltóságot sértő cselekedetet, a magyar úszóválogatott tagjaitól pedig mindenkor a nemzeti színekhez és a sportág hagyományaihoz méltó magatartást követel meg. Ezen elvek megsértői az elkövetett vétség súlyának megfelelő büntetésre számíthatnak." - áll a közleményben.
A 22 éves Kenderesi 200 méter pillangón nyolcadik lett szerdán.
A szervezők nem nyilatkoztak az ügyről, mondván az magánügy, nem érinti a versenyt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.