Kedvező sorsolás

Salzburg. Az európai szövetség salzburgi kongresszusán született határozat értelmében Magyarország rendezheti a 2004-es női kézilabda-Eb-t. A 16 csapatos tornára decemberben kerül majd sor. A mérkőzéseknek az új Budapest Sportcsarnok, Győr, Zalaegerszeg, Szeged és Debrecen ad otthont.

Salzburg. Az európai szövetség salzburgi kongresszusán született határozat értelmében Magyarország rendezheti a 2004-es női kézilabda-Eb-t. A 16 csapatos tornára decemberben kerül majd sor. A mérkőzéseknek az új Budapest Sportcsarnok, Győr, Zalaegerszeg, Szeged és Debrecen ad otthont.

Az EHF – mivel nem érkezett be megfelelő pályázat – tavaly kérte fel a magyar szövetséget, hogy legyen házigazda. Az MKSZ elnöksége, miután beszerezte az összes kötelező – például sportminisztériumi – garanciát, egyhangúlag döntött a kandidálás mellett. A Magyar Televízió biztosítékot adott a közvetítésre.

A torna költségvetése 450 millió forint, ebből az EHF 400 ezer eurót (kb. 100 millió forint) vállal magára. Az Eb kvalifikál a 2005-ös vb-re és a 2006-os kontinensbajnokságra.

Ugyancsak Salzburgban sorsolták ki a 2004-es Eb selejtezőjének csoportbeosztását. A szlovák lányok a livánokkal, a görögökkel és az olaszokkal mérkőznek. A kvalifikáció 2003. január 2-án rajtol.

Az EHF szombaton arról is határozott, hogy a 2004-es férfi Eb-t Szlovéniában rendezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?