Katari Nagydíj – Verstappen rajtol az élről vasárnap

Max Verstappen

A címvédő és harmadik világbajnoki címére hajtó Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Katari Nagydíj pénteki időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 26 éves pilótának ez az idei 10., egyben pályafutása 30. pole pozíciója, melyet F1-es karrierje 180. viadalán válthat majd győzelemre vasárnap. Verstappen ugyanakkor már szombaton, a sprintfutamon bebiztosíthatja sorozatban harmadik vb-címét, ha legalább három pontot szerez, azaz minimum hatodikként zár a rövidtávú versenyen.

Vasárnap Verstappen mellől George Russell, a Mercedes brit versenyzője startolhat majd, míg a harmadik rajthely Russell csapattársáé, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamiltoné.

Az időmérő leintését követően hosszú percekig úgy tűnt, hogy Lando Norris, a McLaren brit versenyzője lett a második, de utólag törölték az ő köridejét pályaelhagyás miatt. Ugyanígy járt csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri is, akinek már akkor vették el a köridejét, amikor a harmadik starthely birtokosaként nyilatkozott az élő televíziós közvetítésben.

Az 57 körös Katari Nagydíj vasárnap 19 órakor rajtol.

A teljes rajtsorrend:

    1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
George Russell (brit, Mercedes)
    2. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
    3. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
    4. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpine)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
    5. sor:
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
Lando Norris (brit, McLaren)
    6. sor:
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
    7. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
    8. sor:
Nico Hülkenberg (német, Haas)
Logan Sargeant (amerikai, Williams)
    9. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Liam Lawson (új-zélandi, Alpha Tauri)
    10. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?