Karhan a komáromiak új vezetőedzője

Karhan
Komárom |

Miroslav Karhant, a korábbi 107-szeres szlovák válogatott labdarúgót nevezték ki a II. ligás komáromi labdarúgócsapat vezetőedzőjévé.

A komáromiak Jozef Olejník vezetésével kezdték a II. labdarúgóliga 2019/2020-as idényét. A 2017 vége óta Komáromban dolgozó szakember az őszi szezon hajrájában, négy fordulóval a téli szünet előtt mondott le posztjáról. Az utolsó meccsekre Szijjártó István ugrott be a kispadra, a klubvezetés pedig tegnap kinevezte az új vezetőedzőt, Miroslav Karhant. 

„Leültünk vele tárgyalni, ő is elmondta az elképzeléseit, mi is, és megegyeztünk. Karhan az idény végéig kötelezte el magát a KFC-hez – mondta lapunknak Baráth György, a komáromiak klubelnöke. – Fiatal csapatunkhoz fiatal edzőt kerestünk. Utánaérdeklődtünk Karhannak, és pozitív visszajelzéseket kaptunk.”

Karhan játékosként viszonylag komoly nemzetközi karriert futott be, játszott a Besiktasban, a Betis Sevillában, Wolfsburgban és Mainzban is. A nagyszombati Spartak ikonikus alakja nevelőegyesületénél debütált edzőként a 2016/2017-es szezonban, azóta csak a III. ligás Báhoňnál dolgozott, az elmúlt szűk egy évben. 

Karhan aktív játékosként a problémás labdarúgók közé tartozott, nemegy médiavisszhangot is kiváltott esete volt, Wolsburgban például saját szurkolóinak mutatott be. „Mi nem foglalkozunk azzal, ki mit tett fiatal korában, edzőként bízunk benne” – tette hozzá Baráth.

„Karhan elsődleges feladata az lesz, hogy bent tartsa a csapatot a II. ligában ” – szögezte le az Új Szónak Koncer András, a klub sajtófelelőse.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?