Karateverseny Dunaszerdahelyen, öt tatamin

karateds

Öt tatamin zajlik szombaton (kezdés: 10.00) a dunaszerdahelyi városi sportcsarnokban a Slovakian Open nemzetközi kyokushin karate verseny.

Ezt a sportágat is megviselték a koronavírusos hullámok, így korántsem érkezett annyi nevezés, mint a korábbi kiírások során. „Hat ország 260 versenyzője várható, harminc klubból. Azelőtt már 350 fölött is járt az indulók száma – tájékoztatta lapunkat Markovics János, a Seishin Karateklub elnöke. – Legnagyobb versenyünket dunaszerdahelyi fiókunk szervezi. Nincsenek elvárásaim védenceimmel szemben. Három éve nem volt nálunk verseny, így nehéz előre jósolni. Ugyan jártunk külföldre, de csak kevés emberrel és kevésszer. A koronavírus szinte padlóra küldött bennünket, mentőöv gyanánt igazán jól jöttek az online edzések, átmentettek bennünket a jelenbe, de nem tudjuk, mi lesz ősztől. Van jó csapatom, de nem néhány nap kérdése a gyerekek kinevelése. Többnyire csak a karatékák, a versenyzők hozzátartozói jönnek közénk kíváncsiskodni. Vonzó lehet a hangulat, és látványos küzdelmeket hozhat a férfiak csatározása, amelyben már engedélyezett a fejre rúgás is.”

Csak küzdelem lesz. Három gyerek kategória mellett külön versenyeznek a serdülők, az ifik, a juniorok és a felnőttek, különböző súlycsoportokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?