Kapás Boglárka nem hajszolja a csúcsformát

Kapás Boglárka

Egyelőre "nem hajszolja a csúcsformát" a világbajnok Kapás Boglárka, ugyanakkor a várhatóan év végén sorra kerülő országos bajnokságon már szeretne olyan időt úszni 200 méter pillangón, amellyel megerősítheti olimpiai kerettagságát.

Az M1 aktuális csatornának adott interjúban az olimpiai bronzérmes versenyző elmondta, mint minden társának, neki is kicsit visszaesett a motivációja amiatt, hogy az összes idei nagy versenyt törölték a koronavírus-járvány miatt. Hozzátette, ezért kicsit nehezebben veszi rá magát az edzésekre, azonban onnantól kezdve, hogy beugrik a vízbe, már minden rendben megy.

A 27 éves úszó - aki maga is átesett a fertőzésen - kiemelte, sajnálta, hogy a márciusi országos bajnokságon nem mutathatta meg, mit tud, ugyanis azt megelőzően a thaiföldi edzőtáborból hazatérve jobb időket úszott, mint a tavalyi kvangdzsui világbajnokság előtt.

Kapás Boglárka leszögezte, ha egyszer sikerült ilyen formába kerülnie, akkor újra meg tudja ezt tenni, és a várhatóan novemberben vagy decemberben sorra kerülő országos bajnokságon olyan teljesítményt tud nyújtani, amivel megszilárdíthatja olimpiai csapattagságát 200 méter pillangón.

Edzője, Virth Balázs elmondta, talán még jól is jött neki tanítványának a tokiói játékok elhalasztása, hiszen a 200 méter pillangót nem olyan régen kezdték előtérbe helyezni, így a rendelkezésre álló időben még többet léphetnek előre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?