Kalmár marad a DAC-ban

kalmár

Továbbra is a dunaszerdahelyi klub játékosa marad Kalmár Zsolt. A DAC honlapjának közlése szerint a magyar válogatott futballista szerződést hosszabbított a sárga-kékekkel.

Az elmúlt szezon végén a 24 éves középpályással kapcsolatban egyre gyakrabban emlegették, hogy a Videoton érdeklődik iránta, de szerdán hivatalossá vált, hogy Kalmár marad a DAC-ban. A Lipcséből érkezett kreatív játékosnak 2021 júniusáig szólt a szerződése a sárga-kékekkel, ezt most egy évvel meghosszabbították 2022 nyaráig.

„Maradok! A DAC-ban megkaptam annak lehetőségét, hogy ismét futballistának érezhessem magam, ezért nagyon boldog vagyok, hogy még egy évvel tovább szerepelhetek a csapat színeiben és további sikereket érhetünk el közösen. Hajrá, DAC!” – kommentálta a szerződéshosszabbítást Kalmár a klub honlapján.

„Zsolt remek szezont futott, ami természetes módon több klub érdeklődését is felkeltette, és néhány konkrét ajánlatot is kaptunk az átigazolásával kapcsolatban. Boldogok vagyunk, hogy sikerült Zsoltit meggyőznünk a szerződése meghosszabbításáról. Már várjuk az új kihívásokat, amelyeknek közösen vágunk neki” – mondta Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója az fcdac.sk-nak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?