Kalmár: a DAC megérdemel már egy nagy trófeát

DAC
Dunaszerdahely |

Ambíció és folytonosság. Ez a két fogalom volt a vezérmotívuma a labdarúgó Fortuna Ligában szereplő DAC csapatának pénteki, a tavaszi szezon előtti felvezető sajtótájékoztatóján.

„Hat évvel ezelőtt, amikor átvettem, ez a klub egész más szinten állt, mind minőségileg, mind infrastrukturálisan. Közel vagyunk ahhoz, hogy megnyissuk a Bonbon Hotelt, ahol a fiatal játékosaink lesznek majd elszálásolva, és ami egy kulturális és szórakoztató-központként fog szolgálni számukra. Ezzel egy hatéves tervet zárunk majd le – kezdte a sajtótájékoztatót Világi Oszkár. – Ami a szezont illeti, komoly ambícióink vannak, az első háromban szeretnénk végezni. Annak ellenére, hogy 10 pontos hátrányunk van a Slovannal szemben, nem adjuk fel, még sok mérkőzés áll előttünk. Jó és fiatal csapattal állunk a bajnokság 3. helyén. A kupában sikeresebbek akarunk lenni, mint tavaly voltunk. Ott akarunk lenni a májusi döntőben.”

Schäfer pozitív meglepetés

„A téli felkészülés elején nagyon nehéz helyzetben voltunk. A középpályáról távozott Connor Ronan. Kalmár Zsolt és Vida Máté pedig sérüléssel küszködtek, ezért a fő szempont a középpálya és a védelem megerősítése volt – vette át a szót Jan van Daele sportigazgató. A DAC csapatából télen 4 játékos távozott, helyettük hat új ember érkezett. – Középre Schäfer András jött, aki tipikus nyolcas, box-to-box játékos. Nagyon tehetséges és gyors. Nehéz időszakon van túl, hiszen nem sokat játszott az utóbbi időben, a felkészülés során mégis pozitív meglepetést okozott nekünk. Andrija Balic a Sampdoria keretéből csatlakozott hozzánk. Őt Connor Ronan helyére szánjuk, remekül lát a pályán és jól passzol. A hátvédsorba érkezett Lorenco Simic, aki Ľubomír Šatkára emlékeztet, nagyon jó az előrejátékban. Dusan Lalatovics pedig egy esetleges háromvédős felállásban is nagyon hasznos lehet. Az U19-es csapatból két csatár, Alex Javro és Ricardo Phillips szerepelt jól a felkészülési meccseken, így most az edzőn a sor, hogy beépítse őket a csapatba.”

Csatár még nincs

A DAC-ból az őszi szezonban és a felkészülési mérkőzéseken is hiányzott egy igazi gólvágó. Ennek ellenére támadót még nem igazolt a klub. „Csatárt továbbra is keresünk. Tudjuk, milyen profilú játékost akarunk. Olyat, aki magas, jól fejel és jól tartja meg a labdákat. Ramírez most nincs túl jó formában, de neki is jót tenne a konkurencia ezen a poszton” – mondta Van Daele.

„Minden csapat csatárt keres, még az olyan európai topklubok is, mint a Real Madrid. Mi is ezt tesszük, de nem vagyunk könnyű helyzetben – vette át a szót Cristovao. – Akarunk és fogunk is gólokat lőni, de ehhez nem csak támadó kell, hanem olyan játékosok is, akik kiszolgálják csatárt.”

A DAC összesen 7 felkészülési mérkőzést játszott, amelyekből négyet elvesztett, volt két döntetlen, melyek közül végül az egyiket tizenegyesekkel megnyerte, és csak egyet, a Nitra ellenit tudta a rendes játékidőben behúzni a csapat. Ezeken a meccseken 4:18 volt a DAC gólaránya. „Nem minden eredmény volt jó – ismerte el Cristovao. – De ez nem azt jelenti, hogy rosszak lennénk. Sőt, jó dolog, ha a felkészülési mérkőzéseken vereséget szenvedsz, mert ez figyelmeztet a hibákra. A vereséggel a játékosokat is ösztönözheted arra, hogy többet gondolkodjanak a futballról. A mai srácok edznek, mobiloznak és playstationöznek, és ez így megy körbe. Nem sokat gondolnak a focira, én ezen akarok változtatni.

Ez egy fiatal csapat, folytonosság és idő kell neki, hogy kihozzák magukból a potenciált. Érzem a vezetőség és a játékosok felől a bizalmat. A filozófiám a labdatartáson és játék kontrollálásán alapul. Eddig a presszingen volt a fő hangsúly, ami jó. De tovább kell lépnünk, többet kell birtokolnunk a labdát, ha pedig elvesztjük azt, akkor kompaktnak kell maradnunk. Azt szeretném, hogy a játékosok ne csak verbálisan, hanem a labdával is kommunikáljanak egymással.”

Kupa a fő cél

„Tudjuk, hogy 10 pontra van a Slovan tőlünk, de meg akarjuk nehezíteni a dolgukat – kezdte Kalmár Zsolt, a csapat kapitánya. – A legfontosabb célunk kupa. Be akarunk jutni a döntőbe, és meg akarjuk nyerni azt. Mindent megteszünk, hogy hazahozzuk a kupát, hiszen ez a csapat már megérdemel egy nagy trófeát.”

Előtte azonban még a bajnoki rajt van soron, amelyen a DAC hazai pályán vasárnap 15.00-kor azt a Senicát fogadja, amely a napokban váltott edzőt.

„Nyerni akarunk – mondta magabiztosan Cristovao. – Tudjuk, hogy vannak problémái az ellenfélnek, de nem foglalkozunk vele. Csak a saját játékunkra összpontosítunk, lehet szó akár a Senicáról vagy a Slovanról. Már a felkészülésen is csak a saját játékunkra figyeltünk. Ezzel most nyomást helyezek magunkra, de biztos vagyok benne, hogy vasárnap sokkal jobban fogunk játszani, mint a felkészülési meccseken, és jó eredményt is fogunk elérni.”

Kalmár szerint nagyrészt már elsajátították az új edző filozófiáját: „Az jó, hogy hazai meccsel kezdünk. Remélem, sok szurkoló kilátogat majd vasárnap a stadionba, mert ők azok, akik segítenek nekünk átlendülni a nehéz pillanatokon. Remélem, hogy a végén együtt fogjuk ünnepelni a győzelmet.”

Galéria
Érdekes

A DAC kerete

Kapusok: Martin Jedlička, Benjamín Száraz, Adrián Slančík

Hátvédek: Milan Šimčák, Danilo Beszkorovajnij, Loranco Simic, Dusan Lalatovics, Dominik Kružliak, Eric Davis, Matúš Malý, Cesar Blackman

Középpályások: Andrija Balic, Vida Máté, Dominik Veselovský, Nagy László, Schäfer András, Martin Bednár

Támadók: Eric Ramírez, Vida Kristopher, Ernest Boateng, Ricardo Phillips, Marko Divkovic, Alex Javro, Lukáš Čmelík

Vezetőedző: Hélder Cristovao

Érkezett: Schäfer András (magyar, FC Genoa, kölcsönbe), Lorenco Simic (horvát, Sampdoria, kölcsönbe), Dusan Lalatovics (szerb, Radnicski Zrenjanin), Andrija Balic (horvát, Udinese, kölcsönbe), Alex Javro, Ricardo Phillips (DAC Akadémia)

Távozott: Connor Ronan (Wolverhampton, kölcsönből vissza), Matej Oravec (Philadelphia), Kristián Koštrna (Dinamo Bucuresti, kölcsönbe), Abdulrahman Taiwo (Karviná, kölcsönbe)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?