Kaká szerződést bontott a Milannal

<p>Közös megegyezéssel felbontotta szerződését Kaká, az AC Milan aranylabdás brazil futballistája.</p>

A 32 éves játékmester 2003-ban szerződött a Milanhoz, amellyel bajnoki címet és Bajnokok Ligáját is nyert. 2009-ben 65 millió euróért megszerezte a Real Madrid, amellyel ugyan bajnoki címet is ünnepelhetett, de az ott töltött négy szezonban nem tudta megismételni az Olaszországban mutatott teljesítményét.     Tavaly nyáron visszatért a milánóiakhoz, de a csapattal együtt ő is gyengélkedett, szerződése ugyan még egy évig szólt volna, azonban egy záradék szerint, mivel a bajnokságban nyolcadik Milan nem harcolta ki az európai kupaindulást, távozhatott.    A 2007-ben a világ legjobb labdarúgójának választott Kaká hétfőn az Egyesült Államokba utazik, hogy aláírja szerződését az amerikai bajnokságban (MLS) szereplő Orlando City Soccer Clubbal. A középpályás a következő idény első felét még nevelőegyesületében, a brazil Sao Paulóban tölti kölcsönben, 2015 januárjától pedig a floridai klub színeiben szerepel.    Kaká a brazil válogatottban 87 mérkőzésen 29 gólt lőtt, 2002-ben világbajnoki címet szerzett a csapattal. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?